2010. március 9.
Kate Taylor: Az igazi orgazmus (10/6)
2010. március 1.
Rácz Zsuzsa: Nesze Neked Terézanyu! (10/6)
Tisza Kata: Reváns (10/ 4)
Igazából nekem nem nagyon tetszett, túl sok csúnya szó hagyta el az írónő tollát....és egy- egy oldalon...hát nem volt bennük hiány. Ijesztő, hogy erre van igény, hogy "mocskos szájjal" írjon egy nő??? Ettől lehet eladni vmit?
Férfi nő kapcsolata a téma...szokásos... csajos én vagyok az áldozat, a pasik szemetek...mind azok...
Én könyvtári könyvben olvastam a "művet" és előttem vmi radikális és csalódott szingli birtokolhatta a könyvet, ezek voltak aláhúzva lényegként...
„A férfiak, akiket szerettem, mind elhagytak.
Akiket nem szerettem, én hagytam el.”
„Rám se néz, hozzám se szól. Napok telnek el. Vonszolom magam. Valami belém markol és lüktet. Valami belém hasít és szúr. A nappalok még telnek, mert sok a munka, de az éjszakák… Nem alszom, nem eszem, hányingerem van, szédülök, remegek. Rosszul vagyok, nincs kedvem, nincs erőm, megmagyarázhatatlanul rám tör a sírás. Direkt kikapcsolom a telefonomat, hogy ne várjak semmit, aztán ez gyötör, visszakapcsolom, semmi, majd újra ki…”
„Különös helyed van bennem.
Hiányzol de ebben már rutinos vagyok.”
„… a lélekkel már nem kúrunk, hanem szeretünk.”
Szóval kissé csalódott mondatokat találtak fontosnak előttem...
Én becsületesen végig olvastam...de nem tetszett...sajnálom...
Bár azért még vár pár könyve olvasásra a polcomon a könyvtári könyvek között.
Majd meglátjuk....
2010. február 2.
Stephenie Meyer: Eclipse - Napfogyatkozás (10/9)
Először kalóz fordításban vettem a kezembe..de túl sok volt a hiányos rész benne így már majd ki kaptam a könyvet a kezéből, annak aki éppen olvasta....kíváncsi voltam a folytatásra...aki bukik a sorozatokra, az tudja milyen érzés ott ülni és végig izgulni a soron következő részt...
Végre mikor a kezembe került...alig akartam leállni az olvasással...legszívesebben most hogy befejeztem...egyből venném a kezembe a következő részt...de sajnos arra még várnom kell kicsit...
A történet a régi...van Edward és Bella...még mindig várunk arra, hogy megtörténjen az a dolog amit Alice látott...és csak várunk...közben a képben újra bekerül Jacob Black, aki bonyolítja a szerelmi történetünket, hogy ne legyen annyira még sem egyszerű és unalmas a rész...barátság vs. szerelem....szerelem vs. barátság....vagy szerelem vs. szerelem???Akkor most mi is van....? Van a Tűz és a Jég.....melyik a jobb??És ha mindkettő lét szükség?Sok kérdés merül fel az emberbe az olvasás közben...fiú lány barátsággal kapcsolatban?létezik vagy csak kisvárosi mítosz az egész?
Ha valakik örök ellenségek....mekkora rossz kell ahhoz, hogy ez megváltozzon...vagy megváltozhat ez valaha?
Hiába minden erőfeszítése Edwardnak ebben a könyvben is....késő a második részben elásta magát nálam...(aki nem tudja miért azt olvasson olvasson és olvasson:))
Az első részben epekedhettem érte...hogy ő az a ki tökéletes aki minden lány álma...aztán később ez megváltozott...és az én szememben Jacob került előtérbe....sajnálom, akinek csalódást okozom...de én a Team Jacob-hoz csatlakoztam a második részben...és ott is maradtam!:) Pedig tudom..hogy....
"Mondják, hogy a föld veszte a tűz lesz vagy a jég.
Én mint ember, kit a vágya űz, amondó vagyok, hogy a tűz.
De ha kell a kétféle vég, itt gyűlölet is annyi van,
hogy pusztítószerül a jég is éppolyan jó és elég."
Robert Frost (Tűz és jég)
2010. január 9.
Rácz Zsuzsa: Nesze neked Terézanyu! (10/7)
Vicces, bár a csúnya szavak nem kellenének, és túl hosszúak a fejezetek.
Őszinte szeretettel ír a nagymamájáról, aki vérbeli feministaként falta a könyveket. Olyan odaadó és gyermeki szeretet árad ezekből az oldalakból, amit az olvasó teljes valójában átérez. Legalábbis én átéreztem, mert nagyon tetszett. Kedved adott pár könyv elolvasásához, mint pl az Anna karenina és a Bovary-né. Szó esik Jane Austenről is, tőle már olvastam, de egyáltalán nem győzött meg az írónő stílusa és története.
Tetszett mert mindennap használatos szavakkal játszik, de olyan ügyesen, hogy átélhető, átérezhető a sztori. A párbeszédek gördülékenyek, mintha én is részese lennék a beszélgetésnek. A hasonlatok, metafórák és leírások páratlanok, nem is tudom megmondani, hogy mikor találkoztam utoljára ilyen gazdag képzelet és szókincs világgal. Nem a sablonos szavakat használja, hanem mesterien játszik a szinonímákkal.
„Nagy hatalmú képviselő fánkok csókoltak kezet neki, püspökkenyerek adták reá áldásukat, indiánerek hordták lábai elé a vadon kincseit, habos túrósok vetették rá ragyogó mazsolaszemeiket, női szeszélyek sóhajtoztak elégedetten kezei alatt, császármorzsák rebegtek vallomásokat neki lekvárban úszó szemeikkel, vargabélesek integettek porcukortól felhős tekintettel, búrkiflik mentek harcba kegyeiért, akár az angol királynéért, máglyarakások lobbantak olthatatlan lángra iránta, Esterházy-torták emelték meg diós kalapjukat előtte.”
A jellemrajzok tökéletesek, elképzelhetőek, sokszor ironikusan ábrázol, de vicces,
Bár születtem volna szőlőtőkének- írja Kata, elgondolkodtam rajta, hogy vajon mekkora fájdalom lehet benne, ha így érez. Az egész könyvön átsiklik az a tény, hogy az apja nem foglalkozott vele, talán nem is szerette. És ez megnyilvánul az egész életében. Mindig meg akart felelni, mert az hitte, hogy attól majd az apja szeretni fogja, de az a baj, hogy az ilyen emberek mint Kata apja egyszerűen képtelenek kimutatni az érzelmeiket, ha vannak egyáltalán. Az lenne a legjobb és hosszútávon legegészségesebb dolog, ha az ember képes lenne túllépni ezen a megnemértettségen és szeretethiányon. De ez képtelenség egy érző lény számára.
2010. január 6.
Sam Taylor - Erdő Köztársaság 10/9
Michael és Louis szüleik halála után nagynénjükhöz kerülnek egy apró faluba. Itt ismerkednek össze a szomszédban lakó testvérpárral: Isobel-lel és Alex-szel. A 4 fiatal elhatározza, hogy megszöknek és kiköltöznek a közeli erdőbe, ahol megalapítják saját társadalmukat. Mindennek alapjául Rousseau-Társadalmi szerződését veszik és ennek megfelelően próbálják felállítani a köztársaság szabályrendszerét. Gyűjtögetnek, halásznak, vadásznak valamint elkezdik bontogatni szárnyaikat a szexualitás világában.
Délutánonként francia forradalmasdit játszanak és úgy tűnik működni látszik a köztársaság. Ám egyszer csak felbukkan Joy, a titokzatos lány és az addig idillinek vélt társadalom felbomlik. Isobel felismeri hogy ez már messze nem a játékról szól és menekülne, de nem lehet hiszen guillotine alá kerül mindenki, aki elárulja a köztársaságot és a polgártársakat..
Őszintén szólva ajánlásra olvastam el én is, de nem bántam meg. Nem mondom hogy a kedvenc könyvem lett, de el fogom még olvasni. Kell ilyen is az ember életébe szerintem. Ahogy sokan mondták: az első fele egy gyerekregény, ami szép fokozatosan csap át valami horrorisztikus és kegyetlen világba. A legmegrázóbb az egészben hogy ezek gyerekek és mégis egy felnőtt ember kegyetlenségeit ültette el némelyikben az író, ami a legvégén persze tettekké alakul.
És egy vélemény a könyv hátlapjáról:
"Sam Taylor története mesterien vált át A legyek urából az Ideglelésbe." Vogue
2009. december 27.
Valerie Tasso: A szex antikézikönyve (10/6)
Valerie Tasso az Egy nimfomániás naplója című könyvével vált ismertté. Prostituáltként is dolgozott, de a szexet önmagáért szerette. Több száz vagy akár több ezer szeretője is akadt. Mégis hisz abban, amit egykori szeretője mondott neki: „a szex nem létezik… csak az, amit csinálunk vele.” Nem a hallgatással fojtjuk el a szexet, hanem a túlbeszéléssel. Minél nyíltabban beszélünk róla valójában annál inkább a kimondott szavak mögé rejtőzünk.
A mai felvilágosult korban már nem számít tabunak a szexualitás, akár beszélünk róla, akár csináljuk, akár nézzük. A média minden területére ömlesztve jönnek az újabb és újabb cikkek, információk, kutatások a témában. Emberek milliói vitatják meg a szexuális életüket családjukban, párkapcsolatukban, baráti körükben. Valami mégis hibádzik a gépezetben, hiszen azért mert beszélünk róla a problémák még nem oldódnak meg. A töménytelen információáradat ellenére még sokan nincsenek tisztában azzal, hogy van –e pusztán hüvelyi orgazmus, létezik-e a G-pont, hol van a csikló, mekkora a pénisz megfelelő mérete stb.
Mivel minden ember más, a szex is más különböző emberekkel, sőt még ugyanazzal az emberrel sincs két egyforma szeretkezés. Valerie szerint létezik egy értékelési módszer, melynek segítségével megítélhetjük egy együttlét minőségét: ha a szex legintenzívebb pillanataiban képes lennél bármi mást is csinálni, ha szex közben képes vagy akárcsak gondolni is arra, hogy valami mást csinálsz, akkor ott valami nagyon nem működik.
A legtöbb ember az orgazmus meglététől, vagy intenzitásától teszi függővé az aktust, holott az orgazmus hiánya semmi esetben sem jelenti azt, hogy ami történt az ne lenne teljes értékű. Ha azt hisszük, hogy a szexuális együttlét csak az orgazmussal lehet teljes, frusztrálttá válunk, amennyiben ez elmarad. Viszont ha úgy kezdünk neki a dolognak, hogy valami olyasmit csinálunk amiben örömünket leljük, és ami jó nekünk és a partnerünknek – ahelyett, hogy a kényszeres csúcsra töréssel foglalkoznánk – sokkal élvezetesebb és kielégítőbb perceket, órákat szerezhetünk egymásnak. A ároknak gyakorlatra van szükségük, ahhoz, hogy megismerhessék egymás igényeit és vágyat, de nem szabad átesni a ló túloldalára és túlzásba vinni a rutint, nehogy unalmassá váljék. Tudni kell mi a jó, de néha egy kis változatosság sem árt, főleg hogy nem az idő, hanem a minőség a fontos. Az orgazmus gyakorisága, az orgazmusok száma, a pénisz hossza, az együttlét időtartalma, az együttlétek gyakorisága, az erekció hossza, a szeretők száma… A szexet nem lehet mérni. Megtapasztalni, felépíteni, megkomponálni, lerajzolni, elmesélni lehet csak. És átélni legfőként.
A szexuális fantáziák és az erotikus vágy szigorúan személyre szabottak. Képesnek kell lennünk különbséget tenni a vágy és a fantázia között. Ha nem tudunk akkor az azért van, mert elhitetik velünk, hogy amiről fantáziálunk az az, amire vágyunk, holott nem biztos. Erkölcsi, etikai, morális dolgok közbe szólhatnak. Hiszen nem minden esetben vágyunk arra, hogy a fantáziánk be is teljesedjék. A fantáziákat nem lehet valóra váltani csak a vágyakat. A vágy felizgat, a fantázia lehetőséget ad a felizgulásra. Éppen ezért a szexuális vágyak megvalósíthatóak, ha a körülmények lehetővé teszik. A szexuális fantáziák és az erotikus vágyak szigorúan személyre szabottak.
A 21. században nem csinálunk olyat, amit ne csináltak volna már az ókori görögök is. Gondolok itt például az anális közösülésre. Csupán a szexet megítélő erkölcsi tízparancsolat változott. A vibrátorok is már 1870 táján megjelentek, bár akkor még csakis és kizárólag terápiás célokra használták: a női hisztéria kezelésére. A patriarchális társadalomban a női vágy ijedelmet keltett. A férfi a főnök, ha ő akarja, akkor kötelező a szex, ha a nő vágyik rá, az már betegség. Erre a negatív megítélésre következtethetünk abból is, hogy a nimfomániás szó eleve elítélő jelentéssel párosul, ezzel szemben, ha egy férfit don juannak neveznek azzal elismerik csáberejét.
A prostitúció sem új dolog, mégis úgy tiltakoznak ellene az emberek, mintha bármit is lehetne tenni a megakadályozására. Ha több száz éven át nem sikerült elfojtani a lángot, akkor miért pont most jött el az idő? És hihetetlen ugyan, de éppúgy megvan ennek az iparágnak is a kereslete: mind az útszélinek, mind a luxusnak, akárcsak a bizsunak vagy a gyémántnak – ki – ki igényei, lehetőségei és pénztárcája szerint…
Nem egy nehéz olvasmány. Nem tudományos, nem feltétlenül szakszerű, mégis sok okosságot megoszt velünk az írónő, amit a magánéletben talán hasznosítani lehet.
Ha valakit érdekel legkedvezményesebb áron a www.konyvudvar.net-en található 590 forintért – nem hinném ugyanis, hogy könyvtárakban találkozhatnánk ezzel a kötettel. A közönséges kifejezések és szavak nagyrészt mellőzve vannak a műben, így a prűdebb egyéneknek is ajánlanám.
2009. december 17.
George Orwell – Állatfarm (10/10)
Többen mondták, hogy jobb mint az 1984. Nem gondoltam volna, mivel furcsán hangzik. De kitűnő volt, komolyan. És még kicsi a könyv, 120 oldal sincs, és simán tudtam magammal vinni bármilyen kicsi táskában, és bárhol tudtam olvasni, mivel akartam is, nagyon jó volt.
Tegnap fejeztem be.
Szóval adott egy farm, ahol Mr. Jones a gazda, és vannak különböző állatai: lovak, disznók, kecskét, kutyák, macska, szamár, stb. Mindegyiknek van neve, de bevallom, ha nem volt leírva, nem tudtam, hogy most az adott név milyen állathoz tartozik. Engem mondjuk nem zavart, mert nem azon volt a lényeg. Egy öreg disznó álmodik egy dalt, amit még szülei énekeltek neki, ezt megtanítja a többi állatot is. Valami olyasmiről szól, hogy Anglia egyszer csak az állatoké lesz, nem lesz ember, mert az rossz.
Itt még egy kicsit furcsának találtam. És nem vártam a fordulatot és a hasonlóságot. Mivel az állatok fellázadtak. Az embereke ellen. Forradalom, és elzavarták Mr. Jones-t. Mert most majd mindenki egyenlő lesz. És nem fog nekik valami ember, aki felsőbbrendűnek érzi magát, parancsolni, és nem fognak rá dolgozni. Ismerős? És a jelszó:„Négy láb jó, két láb rossz”. A malacok lettek a „főnökök”, mivel a legokosabbak.
Ekkor már kezdett hasonlítani, kezdett kivilágosodni a helyzet. Hát igen, lehet tippelni mi is volt tovább és hogy is volt azzal az egyenlőséggel, meg a dolgozással, a munka és az élelem elosztással. Nem bírtam letenni a könyvet, bár sejtettem a folytatást.
Szóval a tízes szerintem jogos. Nálam a toppon van. 1984-hez képest pedig emberi nyelven van írva, úgy hogy simán meg lehet érteni. És szerintem kötelező olvasmánynak kéne lenni, mert van mit belőle „tanulni”.
UI: most az interneten is megtaláltam, még megvenni sme kell :)
Dr. Csernus Imre – A férfi (10/7)
„A nő” már megvolt, nem is tudom, pár éve. És nagyon tetszett. Ezért nem volt kétséges, hogy amikor megjelent A férfi, ezt is elolvasom. Sokáig halogattam, de amikor megvettem, majdnem azonnal nekikezdtem.
Amúgy tök érdekes, hogy több női véleményt olvastam A férfiről, mint férfivéleményt. Egyszer vonatban olvasta egy pasi, de újságpapírba volt becsomagolva, nem tudom, hogy szégyelte-e vagy mi. A könyv belsejébe belekukkantva láttam, hogy A férfi. (ugyanis, szeretem megkukkantani mindig, mit olvasnak az emberek).
De a könyvhöz. Nagyon jó volt, még örökigazságokat írt le benne, nagy részét már mindenki tudja, mégsem rossz, ha valaki elmondja hangosan, és meri kimondani. Sok dolgon elgondolkodtam, és van egy dolog, amely még mindig foglalkoztat, és gondolkodom rajta.
Hol vannak elcseszve az, hogy a férfi nem mutatja ki érzelmeit? Hát itt: „Ne sírj kisfiam, azt a fiúknak nem szabad/illik.”
Viszonylag sok tapasztalat volt benne Csernus részéről, ő hogy csinálta, csinálja, csinálná. Hogyan fejlődött. Illetve személyes tapasztalati a betegekkel, nők is megszóllalnak.
Ezen kívül még tetszett, hogy több férfit is megkérdeztek, több korosztály volt, hogy mitől érzik magukat férfiaknak. Az ami pl. nekem sem tűnt megfelelőnek, az Csernusnak sem, és kikérdezte az alanyokat úgy, hogy már maguk sem tudták, hogy akkor most ez helyes-e vagy sem. A legjobban talán az első srác tetszett, olyan 15-17 éves lehetett, hogy hát ő a vagány, még védelmezi a gyengébbeket, meg csupa ilyen nagy duma, ilyen tetszeni akarok. Olyan keresztkérdéseket kapott, hogy válaszolni nem tudott.
Elolvasni érdemes, és szeretnék már egy férfi véleményt is olvasni.
De szerintem nem volt olyan jó mint A nő, az sokkal mélyebb nyomokat hagyott bennem.
2009. december 6.
Ébresztő! Soma Mamagésa levelei 1-2. (10/8)
2009. november 17.
Paulo Coelho – A portobellói boszorkány (10/8)
Még sohasem olvastam el könyvet ilyen gyorsan :) beteg voltam, ezért pár nap alatt sikerült elolvasni. Persze ahhoz még az kell, hogy érdekes legyen a könyv.
A könyv egy lányról szól - Athena, aki kereste az életet. Romániában született, de örökbe fogadták valamely arab országba (talán Irán? Nem emlékszem pontosan), ahonnen szülei elmenekültek és Angliában kötöttek ki. A könyv maga visszaemlékezés formájában van írva, vagyis egy adott szituációra hogy emlékezik vissza a férje, az anyja, a főnöke, a „boszorkány” útmutatója, egy tibeti egyedül a sivatagban élő emberke, stb.
Athena sokmindenből élt. Dolgozott bankban, ingatlanközvetítőként is. És kereste az élet értelmét, nagyon sokat utazott ez végett és sok mindent kipróbált. Összejöveteleket szervezett, ahol táncoltak. Erre meggyanúsították, hogy szekta.
2009. október 31.
Deborah Tannen: Pár-beszéd (10/5)
Pár-beszéd, avagy a nemi kultúrák közötti különbségek
Deborah Tannen a Georgetown University nyelvészeti tanszékének professzora Washingtonban. A hölgy egy szociolingvisztikával foglalkozó kutató, aki a hétköznapi társalgást és ennek hatásait elemzi. Párbeszéd című könyvét 27 nyelvre fordították le és adták ki a különböző országokban.
A női – férfi kommunikáció különbözőségeit tárja fel a könyv. A borító azt ígérte, hogy a tudományos meglátásokat könnyed és humoros burokban kapom, ezt viszont meg kell cáfolnom, mert nem nevettem, sőt még el sem mosolyodtam egyetlen mondatán sem. Számomra túl szárazra sikerült, túlrészletezett, ami sok helyen zavaró, mert elveszik a lényeg a sorok között.
Nagyon jó viszont, hogy több tudományos kutató pl. antropológusok feltevéseit és megállapításait is beleszövi a mondandójába, így nem csak a nemek közötti, hanem a kultúrák közötti különbségekre is sok helyen fény derül.
A mű 10 fejezetből áll, amelyek több kisebb részre vannak bontva. A fejezetek végén néhol hiányzik egy összefoglaló az abban leírt fontosabb megállapításokról. Rengeteg különböző élethelyzetből merít szituációkat, amelyek segítségével próbálja alátámasztani a mondandóját. Bár biztos vagyok benne, hogy az írónő nagyon igyekezett az olvasók kedvébe járni a sok-sok példával, nekem inkább zavaró volt a sok párbeszéd és kusza lett a végére minden. Főként az zavart, hogy fiú és lány gyermekek voltak a vizsgált alanyok a legtöbb helyen. Sokkal jobban örültem volna, és jóval „felnőttesebbnek” éreztem volna, ha a példákat felnőtt nők és férfiak beszélgetései biztosítják.
Társadalmunkat férfidominancia jellemzi, de ez nem mindig az irányítás szándékának eredményeképpen jön létre. A könyv célja, hogy rávilágítson arra, hogy miért és hogyan jönnek létre a nemek közti kommunikációs félreértések. Sok nézeteltérésnek valójában ugyanis az az oka, hogy a fiúk és a lányok lényegében eltérő kulturális mintákat követve nőnek fel, így tehát a női-férfi párbeszéd egyfajta kultúrák közötti kommunikációnak felel meg.
A férfiak élete a versengésről szól, egy hierarchikus rendszert képzelnek el, ahol mindenki igyekszik a másikon felülkerekedni, de legalábbis a már meglévő pozícióját megtartani. A nők ezzel szemben a kapcsolatok hálózatrendszerében élnek. Náluk a beszéd a kötelék. A hangsúly a közösségen van. A férfiak hajlamosak a függetlenségre, a nők pedig a bensőségességre összpontosítani. A férfiak függetlenségre vágynak, a nők viszont bizonyos mértékig függővé teszik magukat a párjuktól.
A különböző nemű embereknél más-más a világ értékmérője. Az erősebbik nem élete mindig a státusz elérésének és megtartásának gyűrűjében forog, ezzel szemben a hölgyek a közösségen belüli bensőséges viszonyokat helyezik előtérbe. Éppen ezért van az is, hogy a nők szeretnek a problémákban dagonyázni, megvitatni századszorra is ugyanazt a kérdést, egyetértést, hasonlóságot, együttérzést várnak a barátnőiktől. A férfiak viszont minél hamarabb le akarják zárni a problémákat, ha nem találnak rá valamilyen megoldást.
A pasik folyton a női logikára hivatkoznak, ha csípős megjegyzést akarnak tenni, viszont ez a típusú logika sem rosszabb, mint az övék, csupán előtérbe állítja a személyes tapasztalatokat és párhuzamot keres mások tapasztalataival. Ez a pasiknak azért fura, mert ők inkább az információk összegyűjtésével, átvizsgálásával és a formális logikai érvelésekkel akarják a dolgokat megmagyarázni.
A továbbiakban olvashatunk arról is, hogy a nők milyen közegben szeretnek beszélgetni, miért mesélik el egymásnak a titkaikat, és miért pletykálnak; illetve arra is fény derül, hogy a pletyka mindenféle helyzetben negatív töltést hordoz-e magában? Arról is szó esik majd, hogy a férfiak vagy a nők szakítják-e többször félbe egymást -, meglepő eredmények születtek ugyanis a témában. Megtudhatjuk, hogy a nők többsége miért próbálja kerülni a konfliktust, és azt is, hogy miért könnyebb kihasználni egy konfliktuskerülő embert.
Nem számít, hogy mennyire elégedetlenek az emberek az eredményeikkel, az azokhoz vezető módszereiket ritkán kérdőjelezik csak meg, ezért is van az, hogy sokan a sorozatos rossz döntések hatására sem képesek máshogy hozzáállni a dolgokhoz.
A férfiak alapvetően egy hierarchikus világban élnek, és mindannyian arra törekednek, hogy a lehető legmagasabb státuszt szerezzék meg maguknak. A nők viszont azt várják egymástól, hogy az egyenlőségnek legalább a látszatát fenntartsák. Mivel a férfiak között nem gyakori a kapcsolatépítő beszélgetés, nem értik meg, hogy a nőknél ez a barátságukat erősítő tényező.
Végső soron a könyv témája és mondandója nagyon jó, hiszen Karinthy szavaival élve: „Férfi és nő ... hogyan is érthetné meg egymást. Hiszen mindkettő mást akar. A férfi: a nőt. A nő: a férfit.” Ettől függetlenül, ha osztályoznom kéne, csak egy erős hármast tudnék adni. Valahogy nem szórakoztatott el igazán. Nem kötött le teljesen. Bár hétköznapi nyelven íródott, kerülve az idegen kifejezéseket, mégsem éreztem igazán a magaménak az itt olvasottakat. Szakdolgozathoz, kutatásokhoz, esszékhez viszont remek tudásbázis, amire lehet alapozni. Szakmailag korrekt, rengeteg hivatkozást találunk más professzorok munkáira is. Tudom, hogy egy tudományos mű nem arra hivatott, hogy elszórakoztassa az olvasóját, hanem inkább arra, hogy minél több használható információval lássa el, az én szájízemhez mégis kicsit közelebb állnak azok a kommunikációs alkotások, amikben némi cinikus humor is körülveszi a női-férfi ellentéteket.
Mint tudjátok számomra fontos a könyv külleme is, ebben az esetben nem találtam semmi kivetni valót. Jó minőségű fehér vastag lapokból áll a mű, nem törnek az oldalak a gerincnél. Jegyzetelni is van elég hely minden oldalon.
2009. október 29.
Iván Kati: Szerelem@szerelem.hu (10/6)
2009. október 22.
Stephenie Meyer: A burok (10/5)
Nagyon sokáig állt a polcomon, több mint fél évig. Egyszerűen nem jutott rá időm. Mindig volt mit olvassak. És most sem kellett volna annyira elsietnem a dolgot, mert nekem nem tetszett. Nem rossz könyv, de nem is jó. Túlságosan langyos, ami nem jó. Egy könyv legyen vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz. De amelyik ilyen semleges az a legrosszabb.
Arról szól, hogy az ufó lelkek lejönnek a földre és beleköltöznek az emberi testekbe, az emberek lelkét kiűzik a testükből és a lelkek veszik át a hatalmat. Szinte már minden embert kiiktattak ezzel a módszerrel, csupán néhányuknak sikerült megmenekülni. A Vándor nevű lélek is beköltözik Melanie testébe, viszont Melanie annyira erős, akkora az élni akarás benne, hogy nem tűnik el a lelke teljesen, hanem a Vándor lelkével együtt Melanie lelke is a testében marad. Célja felkutatni öccsét és szerelmét. Először ellenségesen viselkedik a két lélek egymással, de szépen lassan megbarátkoznak és innen elindul a nagy kalandjuk. Van benne féltékenység, szeretet, szerelem, barátság, elismerés. Én mégsem sírtam egyszer sem, nem nevettem, nem kacagtam rajta, nem voltam dühös és nem is izgultam annyira.
Számomra nem nyújtott különösebb élményt. Elolvastam. Ez is egy volt a sok közül.
Ebben a könyvben számomra túl sablonos volt a romantika. Semmi egetrengető, semmi különleges nem volt benne. Soha nem olvastam még mondjuk sci-fi-t így nem is tudom megítélni, hogy abba a kategóriába milyen fokozatot érhetne el, de Meyer Twilight Saga sorozata fényévekkel jobb ennél.
2009. október 10.
Laura Zigman: A csábítás elmélete (10/7)
Először valami mást vártam. Viccesen indul a könyv. A bikák párzási szokásaival, a lényeg hogy kétszer nem hágják meg ugyanazt a tehenet. Még ha a tehén inkognitoban van, beöltözve, más tehén illatával fűszerezve, akkor sem. Ezt az elméletet vetíti ki az írónő a férfiakra is.
Jane a Ray-el való párkapcsolatából készül épp felépülni, és elmeséli az egész történetet. A megismerkedéstől kezdve egészen addig, míg ki nem derül, hogy a Régi tehén, és az Új tehén is képben van még. Csak épp ő nincs.
Pszichológiai kutatásokat végez, az egész állatfajt áttanulmányozza, és minden jelentős felfedezést megpróbál ráhúzni a férfi nemre. Miért nem monogámok? Miért kell mindig új nő? Miért nem képesek megállapodni? Milyen genetikai örökséget kaptak őseiktől?
A legjobb barátnője a segítségére van az elméletek felállításában, majd összeköltözik a munkatársával is, Eddie-vel, aki szintén képtelen feldolgozni azt a tényt, hogy elhagyták. Csak ameddig Jane a könyvekbe és az elméletek gyártásába temetkezve próbálja meg megérteni Ray viselkedését, addig Eddie nőből nőbe jár, mindig újabb feleségnek valót talál, majd végül nem kell neki egyik sem.
A nőstények a szexuálisan sikeres hímekhez vonzódnak. A férfi azért marad a régivel, hogy tetszen az újnak. Aki nem hiszi járjon utána. :)
Összességében tetszett a könyv. Külsőleg is megfelelt, puha lapok, könnyű borító, könnyen kezelhető, táskába és utazáshoz tökéletes, mert nem foglal sok helyet és nem is nehéz. A fejezetek szintén jól elkülönülnek, rövidek, így ha valakinek sokszor van kevés ideje akkor fejezetről fejezetre haladva hamar a végére tud járni. A nyelvezete egyszerű, hétköznapi. Tele van párbeszéddel, ami gördülékennyé teszi a mondanivalóját.
2009. október 6.
John Irving – 158-fontos házasság (The 158-Pound Marriage) (10/8)
Még mindig úgy gondolom, hogy nagyon nagy kár, hogy Magyarországon nem annyira ismert az író, és kevés könyve jelent meg.
A történet egy párocskáról szól, több éve házasok. Végig megyünk nagy vonalakban mindkettő életén, visszaemlékezésekkel. A nő Ausztriában született (mindegyik könyve kapcsolódik Bécshez, bár azt olvastam a legújabb már nem). Találkoznak egy másik párocskával, és a barátságból több lesz. Egy amolyan feleség csere. A feleség és a másik pasi megértik egymást, mindketten valamilyen módon kapcsolódnak Ausztriához. A férj pedig a másik nővel kavar. És így élik életüket. Helyenként nagyon perverz dolognak tartottam…. A férj dug a másik nővel, valamikor éjjel hazaérkezik, hogy a felesége mellett alhasson, ugyanazon a helyen, ahol fél órával ezelőtt egy másik pasi volt, és a feleségét dugta…. Ezen kívül a földön, ágyban, fürdőszobában, még megtalálhatóak a „szerelem” jelei, sőt sokszor utána takarít.
Szóval undorító egy dolog, de jól van leírva, a lelkivilággal is foglalkozik. A négyesből ki hogyan éli meg a dolgokat, illetve ki a leggyengébb láncszem, mit gondolnak, kinek a „hibájából” lesz vége a szuper kis négyesnek….
Szóval biztos nem mennék bele egy ilyen dologba :) de azért még jó a könyv ;) és simán elolvasnám még egyszer. Könnyen olvasható.
Aki tud angolul, mindenképp ajánlom.
UI: font, mint súlymérték :)
Hunčík Péter – Határeset (10/5)
Azt olvastam a neten, hogy a könyv arról szól, milyenek a viszonyok Szlovákiában a magyarok lakta területen a magyarok és a szlovákok között. Ja, ez így is van, erről szól a könyv, csak azt nem írták sehol sem, hogy kb. a hatvanas években játszódik. Mivel én, ha nem is a 2000 év utáni állapotot, de legalább a rendszerváltás utáni időszakot vártam. Mivel azért, nagy a különbség az előző rendszer és a mostani között.
Egy-egy sztori magában érdekes. Valahol a hatvanas években vagyunk (sajnos nem tudom hogy mikor pontosan), mivel 1968-as eseményekről a könyv első két harmadában nincs szó, ezért következtettem a hatvanas évek elejére. Szó van arról, hogyan élték meg a szlovákiai magyarok 1956-ot, hogy vélekedtek róla, hogyan viszonyultak a 60-as évek elején Csehszlovákiához, szlovákokhoz, csehekhez és magyarokhoz. Emlékekben visszamegyünk első, második világháborúba, sőt, Trianonhoz is, és azt hiszem még a huszadik század elejére is.
Egy volt vele a gond. Nem tudtam, hogy most egy a mesélő, esetleg valaki más szemszögéből is nézzük az eseményeket a következő fejezetben. Nem bírtam követni a gondolatmenetet, mert úgy van írva a könyv, ahogy általában gondolkodunk: ha valami eszünkbe jut, átugrunk egy más időszakba. Igen ám, de számomra ez követhetetlen volt. Egyszerűen nem értettem meg dolgokat :(
Ezen kívül, valamilyen az íróval folytatott beszélgetésben olvastam, hogy nincs hozzá fordítás (mivel néhányszor szlovák mondatok is vannak), de hogy az direkt van így, mivel ők sem értették a szlovákot anno. Szerintem pedig kell hozzá sokszor, hogy érteni lehessen a dolgokat.
Számomra tehát egy gondolatmenet volt, amit viszont képtelen voltam követni…..
2009. szeptember 28.
Louann Brizendine: A női agy (10/8)
Az írónő, Louann Brizendine a Berkeley Egyetemen neurobiológiai tanulmányokat folytatott, majd a Yale-en orvosképzésen vett részt és pszichiátriai gyakorlatát a Harvard Mentális Egészségügyi Központjában végezte el. Mindezek után 1994-ben San Franciscoban megalapította a Női Kedély- és Hormonklinikát. Ilyen magas szintű előképzettség birtokában, valamint a több oldal hivatkozás után biztosan állíthatom, hogy a könyv tartalma helytálló és valós.
Puha borítású, nagyon jó minőségű vastag lapokból áll a könyv, még igazi „új” illata van, amit én imádok. Nem törnek meg az oldalak, ahogy lapozok, könnyű egy kézzel is tartani a könyvet. Ezeket én fontosnak tartom, mert sokat olvasok ágyban, és amikor már húszadszorra fordulok oldalra, akkor egy kézzel kell tartsam és nem mindegy, hogy mekkora súlya van a műnek.
Nagyon jól elkülönülnek a fejezetek, amelyek kisebb részekre vannak bontva. A betűtípus pont megfelelő, nem túl nagy és nem is nagyon apró. Egyszóval a könyv külső felépítése tökéletes. Gyorsan olvasható, én egy délután alatt eljutottam a feléig, és ha kicsit több időm lett volna, akkor simán elolvastam volna a másik felét is másnap, így kicsit elhúzódott.
A női agy bemutatásával kezdődik az alkotás, ami nekem sokszor inkább biológiai, mint pszichológiai. Már a második oldalon fennakadt a szemem, ahol a hormonokat tárgyalja, de számomra egyáltalán nem érthető módon. Próbál vicces és hétköznapi lenni, de itt valahogy nekem csak rontott a helyzeten. Sokszor volt olyan bekezdés, amit többször is el kellett olvassak, mert nem tudtam felfogni.
A könyv amúgy nagyon részletes és jól felépített. A megszületésünk pillanatával kezdi, hogy akkor hogy épül fel egy kislány agya. Tudtátok, hogy nyolchetes korig úgy tűnik, mintha minden magzatnak női agya fejlődne? És azt, hogy a lány csecsemők képesek értelmezni az arckifejezéseket és érzékelni a hangok érzelmi töltetét?
A második fejezetben a tinédzserek agyi működését és hormonváltozásuk okait ismerhetjük meg. A pubertás korban a nemi különbségek még feltűnőbbek lesznek, sőt az ösztrogén- és progeszteronhullámok hatására a női agy hétről-hétre eltérő érzékenységgel éli meg a stresszt, ez a magyarázata az állandó hangulatváltozásaiknak.
A következő két részben a szerelem és a szexualitás kérdésével foglalkozik. Megtudhatjuk, hogy a nők olyan párt keresnek maguknak, akik átlagosan 10 centiméterrel magasabbak és három és fél évvel idősebbek náluk. A férfiak vonzó feleséget kívánnak maguknak, akinek sima bőre, csillogó szeme, telt ajka, és formás alakja van.
Megtudhatjuk, hogy mi történik a szervezetben, ha oxitocin szabadul fel, és ez a hormon miért olyan fontos egy nőnek, illetve, hogy mit jelent az, ha egy férfi szimmetrikus? Sok érdekes információhoz juthatunk a hibásan férfihormonnak nevezett tesztoszteronról is, amely valójában nemi és agresszivitáshormon, amelyből a férfiak és a nők egyaránt részesülnek, csak a férfiak jóval nagyobb mennyiségben.
A következő fejezetben az anyai agyat tárgyalja. Bővülni fognak az ismereteink arról, hogy mi okozza a méh összehúzódásokat a szülés előtt, illetve arra is felhívja a figyelmünket az írónő, hogy a megtermékenyülésnek sokkal nagyobb az esélye, ha a nőnek is van orgazmusa.
Az utolsó fejezetekben képet kaphatunk a női érzésekről, hiszen tudjuk, hogy a nők sok mindent megéreznek előre, amit a férfiak még ki sem gondoltak. Majd megtudhatjuk, hogy a menopauza előtt és közben milyen változások érik a nőket, és ezeket hogyan lehet kezelni.
Nagyon tetszett a könyv, mert szinte minden hétköznapi nyelven íródott, sok példával tarkított, leginkább mégis nőknek szánt írás. Én aláhúzogattam benne a számomra fontos és érdekes információkat, hátha egyszer kedvet kap hozzá egy férfi ismerősöm. A borítón ugyanis az szerepel, hogy a férfiaknak kihagyhatatlan… lenne… de ahogy én a pasikat ismerem, nem fog egyik sem belekezdeni a könyvbe, maximum elolvassa az aláhúzott mondataimat.
Végül, de nem utolsó sorban én azt mondanám, hogy ezt a könyvet minden nőnek érdemes lenne elolvasnia, hogy hiteles képet kapjon önmagáról, és a testében, agyában lejátszódó folyamatokról.
Tetszett a könyv. Fiatalos és könnyed stílusa van, mégis orvosi és pszichológiai szemmel boncolgat egy olyan témát, ami minden nőnek alapvető.
2009. szeptember 27.
Patrizia Gucci: Csábítás (10/2)
Őszintén szólva két forintot nem ér a könyv, nemhogy 3000-et. Szerencse, hogy kölcsön kaptam. Csábító praktikákra, okos ötletekre vártam, de semmi. Leírja milyen nőtípusok és milyen férfitípusok vannak, szerinte. Elmeséli néhány szakítását néhány mondatban.
A borító szerint bevallja melyek voltak életének fordulópontja, hogyan viseljük méltósággal a visszautasítást, de én ezekből semmire sem emlékszem. Nem rémlik, hogy bármi ilyesmit olvastam volna. Komolyan mondom, hogy felesleges a kezetekbe venni.
Patrizia Gucci: Szingli (10/5)
"A legnagyobb luxus, hogy csak magunktól függünk: miért kellene elhinnünk, hogy képtelenek vagyunk férfi nélkül élni?"Hogyan lehet egyedül élni úgy, hogy közben nem érezzük a magányt? Hogyan viselkedjünk, ha szállodába, étterembe vagy éppen partyra megyünk szingliként?
Tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogy egyedülállóként se érezzük vesztesnek magunkat, hanem ismerjük fel az egyedüllét előnyeit is. Természetesen mindennek van rossz oldala is, és ugye amúgy is mindig azzal vagyunk elfoglalva, ez a könyv pont ennek az ellenkezőjét mutatja be.
Vegyük pozitívumnak azt, hogy nem kell senkihez alkalmazkodjunk, nem kell senkinek megfeleljünk. Az egész napot otthon tölthetjük egy öreg melegítőben a tévé előtt, ha ehhez van kedvünk, vagy éppen partyról partyra járva flörtölhetünk.
Természetesen kicsit lesarkított és leegyszerűsített a könyv az én számomra. Hiszen itt a jó oldalt próbálja mutatni, de közben tudjuk, hogy szívesen alkalmazkodunk, ha van kihez...
A könyv 194 oldal és kb 1,5-2 óra alatt elolvasható. Én egyhelyben elolvastam, szóval nem igényel túl nagy agyi kapacitást. Viszont az egyszerűbb lelkek számára biztosan hasznos.