Megmondom őszintén, hogy a "Hogyan öljük meg a férjünket?" jobban tetszett. Úgy gondolom, hogy a poénok itt már azért nem sikerültek annyira ütősre, mert a másik könyvben az írónő már lelőtte azokat, amik akkora visszhangot kevernek és annyira jellemzőek a női-férfi kapcsolatokra.
Ettől függetlenül tetszett, voltak részek, ahol jókat nevettem.
Lucy-t 18 év házasság után elhagyja a férje Lucy legjobb barátnője miatt. Nem elég, hogy az ember lányát élete szerelme faképnél hagyja, még az újabb szorítás a kötélen, hogy egy olyan ember miatt, aki ott volt velünk jóban-rosszban.
Egy ilyen történet olvasása közben elgondolkodik az ember, hogy ez vajon vele is előfordulhat?
A lényeg pedig az, hogy miután Lucy teljesen magába roskad lesz valaki, vagy valakik, akik kihúzzák a gödörből, a segítségére sietnek, ápolják és tanácsokkal látják el. Felbukkan egy szépfiú is, aki foggal-körömmel harcol a lassan elvált nővé nyilvánított nőért, de vajon a korkülönbség gátat szabhat-e egy kapcsolatnak? Vagy nem ez a legfőbb gond?
Egy tini lány hóbortjait is megismerhetjük, akivel Lucy nagyon nehezen, sőt egyáltalán nem ért szót, mégis nagyon jól tűri a megaláztatásokat.
A vége ennek is, mint minden női romatikus műnek happy end, de vajon hogyan zárul le főhősnőnk izgalmas, néhol az élet fintorát pedzegető élete?
"Továbbá emlékszem még egy mellettem tülekedő szőke fiúra, aki egy sötétebb börű őrnek azt találta mondani, hogy lusta és dagadt.
-Nem tehetek róla. Az anyád az oka. Valahányszor megbaszom, mindig ad egy kekszet!"
"Chardonnay ismét hátradobta a haját. Annyit dobálta a haját, hogy az embernek az a benyomása támadt, talán félig ló. Kedvem lett volna kockacukorral kínálni a tenyeremből, vajon toppant-e megfelelő számú lábával."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése