Hiányzik a könyv! Már mást olvasok, de van egy hiányérzetem. Olyan jó volt, hogy tudtam ha lesz időm egyből leülök olvasni, mert nagyon érdekelt, hogy mi fog történni. Nagyon tetszett a könyv!
Ötvözi a szépirodalmat a könnyedebb műfajokkal, a családregényt a történelmi regénnyel. Szórakoztató, eseménydús, néhol kegyetlen, romantikus, izgalmas. Mindent el lehet róla mondani, ami egy jó könyvet jellemez. (Talán egyetlen negatívumot tudnék említeni, de ezt is csak zárójelben, hogy nagyon nehéz a könyv. Én nyaralás alatt olvastam és bőven elég volt a partra lecipelni. Inkább otthoni olvasásra javaslom.)
Több évtizedet ölel át a story, látjuk felnőni, harcolni, megöregedni a szereplőket. A XII.-i Angliában a Kingsbridge-i katedrális építése adja a történet hátterét. Nagyon szemléletesen írja le a csatákat, a vásárokat, hogy hogyan éltek a középkorban az emberek. Hogy mekkora hatalmuk volt a befolyással bíró embereknek, élet-halál urai voltak, és hogy ez mennyire függött az uralkodó személyétől is. A katedrális építésének leírása szinte már művészettörténeti határokat súrol, mégsem unalmas, mert nem túl hosszúak ezek a részek.
A cselekmény túl összetett ahhoz, hogy le lehessen írni, de had említsek meg pár kulcsszerepőt a teljesség igénye nélkül.
Fülöp akit szerzetesek nevelnek fel és már fiatalon a kolostoruk vezetőjévé válik. Végigharcolja az életét az igazságért, a hitéért, a becsületért.
Tamás, aki építőmester és azért dolgozik,hogy ne halljon éhen a családja és élete nagy álma hogy felépítsen egy óriási templomot.
Ilona aki az erdőben él és mindenki boszorkánynak tartja,mert elveszik tőle élete szerelmét és ezért megátkozza a bűnösöket.
Aliena a gróf lánya, akit megfosztanak mindenétől (szó szerint) ,mert nem hajlandó hozzá menni a számára kiszemelt férfihoz.
William Hamleigh akinek nemet mondott a lány. Egész életét a bosszúnak szenteli.
A történet végén azonban mindenkinek beteljesedik a sorsa, minden titokra fény derül.
De hogy a katedrális felépül-e? Olvassátok el az 1000 oldalt!

Nekem is nagyon tetszett ez a könyve Follett-nek , javaslom Az idők végezetéig c. regényét amit a Katedrális második részének tekintenek sokan, de önállóan is igen olvasmányos és élvezetes!
VálaszTörlés:) Hát igen, nagyszerű könyv. Én még a régi kiadását olvastam, ami csak 800 oldal(apróbb betűkkel, vékonyabb papírral). :) Imádtam, ez volt az első könyv, amit Ken Follettől elovastam. És azóta is rendszeresen olvasom a könyveit!
VálaszTörlésNekem ez a kedvencem.