Rövid kis önsegítőkönyv került a kezem közé.Negyvenkét éves pedagógusnő írását olvashattam a pánikbetegségének kialakulásáról és hogy hogy próbálta meggyógyítani magát...
Ír az életéről, gyermekkoráról, édesanyja elvesztéséről...pedagógus karierrjéről, válásáról, Budapestről...
Majd felvázol pár túlélő stratégiát, hogy miben lehet a mindennapi életben kapaszkodni...
mozgás, sport, vitaminok,könyvek, relaxáció, meditáció, gyerekek, pozitív gondolkodás, humor, szeretet, barátok, művészetek...
Mindezt a saját példáján keresztül leírva...inkább kicsit életrajzosnak tűnt, mint hogy öngyógyítónak...és kissé oktatósnak...hogy ha ezt és ezt csinálod, akkor minden remek lesz...mert nekem bevált...
Csak az a baj, hogy mindenki más...
Nekem tegnap került a kezembe a könyv, igen eléggé önéletrajzi leírású. De nekem mégis tetszik, egyszerű nyelven, nem tudományosan megközelítve saját magáról ír, hogyan, honnan merített erőt. szerintem az ő esetében a két gyerek sokat segített, hiszen miattuk nem hagyta el magát teljesen. Végülis a "tudományos" könyvekben leírt módszereket támassza alá, hogy igen, próbáld meg, hidd el segíteni fog. Nekem az őszinteségéért, nyíltságáért, nagyon szimpatikus. Én örülök, hogy leírta hogyan alkalmalmazott egyészen hétköznapi egyszerű módszereket, és az eredményt, hogy neki igenis segített. Nekem ő egy pozitívum, egy hétköznapi ember, akitől előbb elhiszem, hogy a sport milyen sokat segít, mint egy pszichológus szájából. Örülök, hogy megírta ezt a kis könyvecskét. Manapság egyre többen szenvednek ebben a "betegségben", és az a baj hogy a legtöbben nem figyelnek rá, és így egyre jobban uralja az életüket a pánik, szorongás és hasonló kellemes dolgok.
VálaszTörlésszép napot!