2010. január 9.

Rácz Zsuzsa: Nesze neked Terézanyu! (10/7)


Vicces, bár a csúnya szavak nem kellenének, és túl hosszúak a fejezetek.
Őszinte szeretettel ír a nagymamájáról, aki vérbeli feministaként falta a könyveket. Olyan odaadó és gyermeki szeretet árad ezekből az oldalakból, amit az olvasó teljes valójában átérez. Legalábbis én átéreztem, mert nagyon tetszett. Kedved adott pár könyv elolvasásához, mint pl az Anna karenina és a Bovary-né. Szó esik Jane Austenről is, tőle már olvastam, de egyáltalán nem győzött meg az írónő stílusa és története.

Tetszett mert mindennap használatos szavakkal játszik, de olyan ügyesen, hogy átélhető, átérezhető a sztori. A párbeszédek gördülékenyek, mintha én is részese lennék a beszélgetésnek. A hasonlatok, metafórák és leírások páratlanok, nem is tudom megmondani, hogy mikor találkoztam utoljára ilyen gazdag képzelet és szókincs világgal. Nem a sablonos szavakat használja, hanem mesterien játszik a szinonímákkal.

„Nagy hatalmú képviselő fánkok csókoltak kezet neki, püspökkenyerek adták reá áldásukat, indiánerek hordták lábai elé a vadon kincseit, habos túrósok vetették rá ragyogó mazsolaszemeiket, női szeszélyek sóhajtoztak elégedetten kezei alatt, császármorzsák rebegtek vallomásokat neki lekvárban úszó szemeikkel, vargabélesek integettek porcukortól felhős tekintettel, búrkiflik mentek harcba kegyeiért, akár az angol királynéért, máglyarakások lobbantak olthatatlan lángra iránta, Esterházy-torták emelték meg diós kalapjukat előtte.”

A jellemrajzok tökéletesek, elképzelhetőek, sokszor ironikusan ábrázol, de vicces,

Bár születtem volna szőlőtőkének- írja Kata, elgondolkodtam rajta, hogy vajon mekkora fájdalom lehet benne, ha így érez. Az egész könyvön átsiklik az a tény, hogy az apja nem foglalkozott vele, talán nem is szerette. És ez megnyilvánul az egész életében. Mindig meg akart felelni, mert az hitte, hogy attól majd az apja szeretni fogja, de az a baj, hogy az ilyen emberek mint Kata apja egyszerűen képtelenek kimutatni az érzelmeiket, ha vannak egyáltalán. Az lenne a legjobb és hosszútávon legegészségesebb dolog, ha az ember képes lenne túllépni ezen a megnemértettségen és szeretethiányon. De ez képtelenség egy érző lény számára.

2010. január 6.

Sam Taylor - Erdő Köztársaság 10/9




Michael és Louis szüleik halála után nagynénjükhöz kerülnek egy apró faluba. Itt ismerkednek össze a szomszédban lakó testvérpárral: Isobel-lel és Alex-szel. A 4 fiatal elhatározza, hogy megszöknek és kiköltöznek a közeli erdőbe, ahol megalapítják saját társadalmukat. Mindennek alapjául Rousseau-Társadalmi szerződését veszik és ennek megfelelően próbálják felállítani a köztársaság szabályrendszerét. Gyűjtögetnek, halásznak, vadásznak valamint elkezdik bontogatni szárnyaikat a szexualitás világában.
Délutánonként francia forradalmasdit játszanak és úgy tűnik működni látszik a köztársaság. Ám egyszer csak felbukkan Joy, a titokzatos lány és az addig idillinek vélt társadalom felbomlik. Isobel felismeri hogy ez már messze nem a játékról szól és menekülne, de nem lehet hiszen guillotine alá kerül mindenki, aki elárulja a köztársaságot és a polgártársakat..

Őszintén szólva ajánlásra olvastam el én is, de nem bántam meg. Nem mondom hogy a kedvenc könyvem lett, de el fogom még olvasni. Kell ilyen is az ember életébe szerintem. Ahogy sokan mondták: az első fele egy gyerekregény, ami szép fokozatosan csap át valami horrorisztikus és kegyetlen világba. A legmegrázóbb az egészben hogy ezek gyerekek és mégis egy felnőtt ember kegyetlenségeit ültette el némelyikben az író, ami a legvégén persze tettekké alakul.

És egy vélemény a könyv hátlapjáról:
"Sam Taylor története mesterien vált át A legyek urából az Ideglelésbe." Vogue