Rácz Zsuzsa: Nesze neked Terézanyu! (10/7)

Vicces, bár a csúnya szavak nem kellenének, és túl hosszúak a fejezetek.
Őszinte szeretettel ír a nagymamájáról, aki vérbeli feministaként falta a könyveket. Olyan odaadó és gyermeki szeretet árad ezekből az oldalakból, amit az olvasó teljes valójában átérez. Legalábbis én átéreztem, mert nagyon tetszett. Kedved adott pár könyv elolvasásához, mint pl az Anna karenina és a Bovary-né. Szó esik Jane Austenről is, tőle már olvastam, de egyáltalán nem győzött meg az írónő stílusa és története.

Tetszett mert mindennap használatos szavakkal játszik, de olyan ügyesen, hogy átélhető, átérezhető a sztori. A párbeszédek gördülékenyek, mintha én is részese lennék a beszélgetésnek. A hasonlatok, metafórák és leírások páratlanok, nem is tudom megmondani, hogy mikor találkoztam utoljára ilyen gazdag képzelet és szókincs világgal. Nem a sablonos szavakat használja, hanem mesterien játszik a szinonímákkal.

„Nagy hatalmú képviselő fánkok csókoltak kezet neki, püspökkenyerek adták reá áldásukat, indiánerek hordták lábai elé a vadon kincseit, habos túrósok vetették rá ragyogó mazsolaszemeiket, női szeszélyek sóhajtoztak elégedetten kezei alatt, császármorzsák rebegtek vallomásokat neki lekvárban úszó szemeikkel, vargabélesek integettek porcukortól felhős tekintettel, búrkiflik mentek harcba kegyeiért, akár az angol királynéért, máglyarakások lobbantak olthatatlan lángra iránta, Esterházy-torták emelték meg diós kalapjukat előtte.”

A jellemrajzok tökéletesek, elképzelhetőek, sokszor ironikusan ábrázol, de vicces,

Bár születtem volna szőlőtőkének- írja Kata, elgondolkodtam rajta, hogy vajon mekkora fájdalom lehet benne, ha így érez. Az egész könyvön átsiklik az a tény, hogy az apja nem foglalkozott vele, talán nem is szerette. És ez megnyilvánul az egész életében. Mindig meg akart felelni, mert az hitte, hogy attól majd az apja szeretni fogja, de az a baj, hogy az ilyen emberek mint Kata apja egyszerűen képtelenek kimutatni az érzelmeiket, ha vannak egyáltalán. Az lenne a legjobb és hosszútávon legegészségesebb dolog, ha az ember képes lenne túllépni ezen a megnemértettségen és szeretethiányon. De ez képtelenség egy érző lény számára.

Valerie Tasso: A szex antikézikönyve (10/6)

Valerie Tasso az Egy nimfomániás naplója című könyvével vált ismertté. Prostituáltként is dolgozott, de a szexet önmagáért szerette. Több száz vagy akár több ezer szeretője is akadt. Mégis hisz abban, amit egykori szeretője mondott neki: „a szex nem létezik… csak az, amit csinálunk vele.” Nem a hallgatással fojtjuk el a szexet, hanem a túlbeszéléssel. Minél nyíltabban beszélünk róla valójában annál inkább a kimondott szavak mögé rejtőzünk.

A mai felvilágosult korban már nem számít tabunak a szexualitás, akár beszélünk róla, akár csináljuk, akár nézzük. A média minden területére ömlesztve jönnek az újabb és újabb cikkek, információk, kutatások a témában. Emberek milliói vitatják meg a szexuális életüket családjukban, párkapcsolatukban, baráti körükben. Valami mégis hibádzik a gépezetben, hiszen azért mert beszélünk róla a problémák még nem oldódnak meg. A töménytelen információáradat ellenére még sokan nincsenek tisztában azzal, hogy van –e pusztán hüvelyi orgazmus, létezik-e a G-pont, hol van a csikló, mekkora a pénisz megfelelő mérete stb.

Mivel minden ember más, a szex is más különböző emberekkel, sőt még ugyanazzal az emberrel sincs két egyforma szeretkezés. Valerie szerint létezik egy értékelési módszer, melynek segítségével megítélhetjük egy együttlét minőségét: ha a szex legintenzívebb pillanataiban képes lennél bármi mást is csinálni, ha szex közben képes vagy akárcsak gondolni is arra, hogy valami mást csinálsz, akkor ott valami nagyon nem működik.

A legtöbb ember az orgazmus meglététől, vagy intenzitásától teszi függővé az aktust, holott az orgazmus hiánya semmi esetben sem jelenti azt, hogy ami történt az ne lenne teljes értékű. Ha azt hisszük, hogy a szexuális együttlét csak az orgazmussal lehet teljes, frusztrálttá válunk, amennyiben ez elmarad. Viszont ha úgy kezdünk neki a dolognak, hogy valami olyasmit csinálunk amiben örömünket leljük, és ami jó nekünk és a partnerünknek – ahelyett, hogy a kényszeres csúcsra töréssel foglalkoznánk – sokkal élvezetesebb és kielégítőbb perceket, órákat szerezhetünk egymásnak. A ároknak gyakorlatra van szükségük, ahhoz, hogy megismerhessék egymás igényeit és vágyat, de nem szabad átesni a ló túloldalára és túlzásba vinni a rutint, nehogy unalmassá váljék. Tudni kell mi a jó, de néha egy kis változatosság sem árt, főleg hogy nem az idő, hanem a minőség a fontos. Az orgazmus gyakorisága, az orgazmusok száma, a pénisz hossza, az együttlét időtartalma, az együttlétek gyakorisága, az erekció hossza, a szeretők száma… A szexet nem lehet mérni. Megtapasztalni, felépíteni, megkomponálni, lerajzolni, elmesélni lehet csak. És átélni legfőként.

A szexuális fantáziák és az erotikus vágy szigorúan személyre szabottak. Képesnek kell lennünk különbséget tenni a vágy és a fantázia között. Ha nem tudunk akkor az azért van, mert elhitetik velünk, hogy amiről fantáziálunk az az, amire vágyunk, holott nem biztos. Erkölcsi, etikai, morális dolgok közbe szólhatnak. Hiszen nem minden esetben vágyunk arra, hogy a fantáziánk be is teljesedjék. A fantáziákat nem lehet valóra váltani csak a vágyakat. A vágy felizgat, a fantázia lehetőséget ad a felizgulásra. Éppen ezért a szexuális vágyak megvalósíthatóak, ha a körülmények lehetővé teszik. A szexuális fantáziák és az erotikus vágyak szigorúan személyre szabottak.

A 21. században nem csinálunk olyat, amit ne csináltak volna már az ókori görögök is. Gondolok itt például az anális közösülésre. Csupán a szexet megítélő erkölcsi tízparancsolat változott. A vibrátorok is már 1870 táján megjelentek, bár akkor még csakis és kizárólag terápiás célokra használták: a női hisztéria kezelésére. A patriarchális társadalomban a női vágy ijedelmet keltett. A férfi a főnök, ha ő akarja, akkor kötelező a szex, ha a nő vágyik rá, az már betegség. Erre a negatív megítélésre következtethetünk abból is, hogy a nimfomániás szó eleve elítélő jelentéssel párosul, ezzel szemben, ha egy férfit don juannak neveznek azzal elismerik csáberejét.

A prostitúció sem új dolog, mégis úgy tiltakoznak ellene az emberek, mintha bármit is lehetne tenni a megakadályozására. Ha több száz éven át nem sikerült elfojtani a lángot, akkor miért pont most jött el az idő? És hihetetlen ugyan, de éppúgy megvan ennek az iparágnak is a kereslete: mind az útszélinek, mind a luxusnak, akárcsak a bizsunak vagy a gyémántnak – ki – ki igényei, lehetőségei és pénztárcája szerint…

Nem egy nehéz olvasmány. Nem tudományos, nem feltétlenül szakszerű, mégis sok okosságot megoszt velünk az írónő, amit a magánéletben talán hasznosítani lehet.

Ha valakit érdekel legkedvezményesebb áron a www.konyvudvar.net-en található 590 forintért – nem hinném ugyanis, hogy könyvtárakban találkozhatnánk ezzel a kötettel. A közönséges kifejezések és szavak nagyrészt mellőzve vannak a műben, így a prűdebb egyéneknek is ajánlanám.

Deborah Tannen: Pár-beszéd (10/5)

Pár-beszéd, avagy a nemi kultúrák közötti különbségek

Deborah Tannen a Georgetown University nyelvészeti tanszékének professzora Washingtonban. A hölgy egy szociolingvisztikával foglalkozó kutató, aki a hétköznapi társalgást és ennek hatásait elemzi. Párbeszéd című könyvét 27 nyelvre fordították le és adták ki a különböző országokban.
A női – férfi kommunikáció különbözőségeit tárja fel a könyv. A borító azt ígérte, hogy a tudományos meglátásokat könnyed és humoros burokban kapom, ezt viszont meg kell cáfolnom, mert nem nevettem, sőt még el sem mosolyodtam egyetlen mondatán sem. Számomra túl szárazra sikerült, túlrészletezett, ami sok helyen zavaró, mert elveszik a lényeg a sorok között.
Nagyon jó viszont, hogy több tudományos kutató pl. antropológusok feltevéseit és megállapításait is beleszövi a mondandójába, így nem csak a nemek közötti, hanem a kultúrák közötti különbségekre is sok helyen fény derül.
A mű 10 fejezetből áll, amelyek több kisebb részre vannak bontva. A fejezetek végén néhol hiányzik egy összefoglaló az abban leírt fontosabb megállapításokról. Rengeteg különböző élethelyzetből merít szituációkat, amelyek segítségével próbálja alátámasztani a mondandóját. Bár biztos vagyok benne, hogy az írónő nagyon igyekezett az olvasók kedvébe járni a sok-sok példával, nekem inkább zavaró volt a sok párbeszéd és kusza lett a végére minden. Főként az zavart, hogy fiú és lány gyermekek voltak a vizsgált alanyok a legtöbb helyen. Sokkal jobban örültem volna, és jóval „felnőttesebbnek” éreztem volna, ha a példákat felnőtt nők és férfiak beszélgetései biztosítják.

Társadalmunkat férfidominancia jellemzi, de ez nem mindig az irányítás szándékának eredményeképpen jön létre. A könyv célja, hogy rávilágítson arra, hogy miért és hogyan jönnek létre a nemek közti kommunikációs félreértések. Sok nézeteltérésnek valójában ugyanis az az oka, hogy a fiúk és a lányok lényegében eltérő kulturális mintákat követve nőnek fel, így tehát a női-férfi párbeszéd egyfajta kultúrák közötti kommunikációnak felel meg.
A férfiak élete a versengésről szól, egy hierarchikus rendszert képzelnek el, ahol mindenki igyekszik a másikon felülkerekedni, de legalábbis a már meglévő pozícióját megtartani. A nők ezzel szemben a kapcsolatok hálózatrendszerében élnek. Náluk a beszéd a kötelék. A hangsúly a közösségen van. A férfiak hajlamosak a függetlenségre, a nők pedig a bensőségességre összpontosítani. A férfiak függetlenségre vágynak, a nők viszont bizonyos mértékig függővé teszik magukat a párjuktól.
A különböző nemű embereknél más-más a világ értékmérője. Az erősebbik nem élete mindig a státusz elérésének és megtartásának gyűrűjében forog, ezzel szemben a hölgyek a közösségen belüli bensőséges viszonyokat helyezik előtérbe. Éppen ezért van az is, hogy a nők szeretnek a problémákban dagonyázni, megvitatni századszorra is ugyanazt a kérdést, egyetértést, hasonlóságot, együttérzést várnak a barátnőiktől. A férfiak viszont minél hamarabb le akarják zárni a problémákat, ha nem találnak rá valamilyen megoldást.
A pasik folyton a női logikára hivatkoznak, ha csípős megjegyzést akarnak tenni, viszont ez a típusú logika sem rosszabb, mint az övék, csupán előtérbe állítja a személyes tapasztalatokat és párhuzamot keres mások tapasztalataival. Ez a pasiknak azért fura, mert ők inkább az információk összegyűjtésével, átvizsgálásával és a formális logikai érvelésekkel akarják a dolgokat megmagyarázni.

A továbbiakban olvashatunk arról is, hogy a nők milyen közegben szeretnek beszélgetni, miért mesélik el egymásnak a titkaikat, és miért pletykálnak; illetve arra is fény derül, hogy a pletyka mindenféle helyzetben negatív töltést hordoz-e magában? Arról is szó esik majd, hogy a férfiak vagy a nők szakítják-e többször félbe egymást -, meglepő eredmények születtek ugyanis a témában. Megtudhatjuk, hogy a nők többsége miért próbálja kerülni a konfliktust, és azt is, hogy miért könnyebb kihasználni egy konfliktuskerülő embert.
Nem számít, hogy mennyire elégedetlenek az emberek az eredményeikkel, az azokhoz vezető módszereiket ritkán kérdőjelezik csak meg, ezért is van az, hogy sokan a sorozatos rossz döntések hatására sem képesek máshogy hozzáállni a dolgokhoz.
A férfiak alapvetően egy hierarchikus világban élnek, és mindannyian arra törekednek, hogy a lehető legmagasabb státuszt szerezzék meg maguknak. A nők viszont azt várják egymástól, hogy az egyenlőségnek legalább a látszatát fenntartsák. Mivel a férfiak között nem gyakori a kapcsolatépítő beszélgetés, nem értik meg, hogy a nőknél ez a barátságukat erősítő tényező.

Végső soron a könyv témája és mondandója nagyon jó, hiszen Karinthy szavaival élve: „Férfi és nő ... hogyan is érthetné meg egymást. Hiszen mindkettő mást akar. A férfi: a nőt. A nő: a férfit.” Ettől függetlenül, ha osztályoznom kéne, csak egy erős hármast tudnék adni. Valahogy nem szórakoztatott el igazán. Nem kötött le teljesen. Bár hétköznapi nyelven íródott, kerülve az idegen kifejezéseket, mégsem éreztem igazán a magaménak az itt olvasottakat. Szakdolgozathoz, kutatásokhoz, esszékhez viszont remek tudásbázis, amire lehet alapozni. Szakmailag korrekt, rengeteg hivatkozást találunk más professzorok munkáira is. Tudom, hogy egy tudományos mű nem arra hivatott, hogy elszórakoztassa az olvasóját, hanem inkább arra, hogy minél több használható információval lássa el, az én szájízemhez mégis kicsit közelebb állnak azok a kommunikációs alkotások, amikben némi cinikus humor is körülveszi a női-férfi ellentéteket.

Mint tudjátok számomra fontos a könyv külleme is, ebben az esetben nem találtam semmi kivetni valót. Jó minőségű fehér vastag lapokból áll a mű, nem törnek az oldalak a gerincnél. Jegyzetelni is van elég hely minden oldalon.

Stephenie Meyer: A burok (10/5)

Nagyon sokáig állt a polcomon, több mint fél évig. Egyszerűen nem jutott rá időm. Mindig volt mit olvassak. És most sem kellett volna annyira elsietnem a dolgot, mert nekem nem tetszett. Nem rossz könyv, de nem is jó. Túlságosan langyos, ami nem jó. Egy könyv legyen vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz. De amelyik ilyen semleges az a legrosszabb.
Arról szól, hogy az ufó lelkek lejönnek a földre és beleköltöznek az emberi testekbe, az emberek lelkét kiűzik a testükből és a lelkek veszik át a hatalmat. Szinte már minden embert kiiktattak ezzel a módszerrel, csupán néhányuknak sikerült megmenekülni. A Vándor nevű lélek is beköltözik Melanie testébe, viszont Melanie annyira erős, akkora az élni akarás benne, hogy nem tűnik el a lelke teljesen, hanem a Vándor lelkével együtt Melanie lelke is a testében marad. Célja felkutatni öccsét és szerelmét. Először ellenségesen viselkedik a két lélek egymással, de szépen lassan megbarátkoznak és innen elindul a nagy kalandjuk. Van benne féltékenység, szeretet, szerelem, barátság, elismerés. Én mégsem sírtam egyszer sem, nem nevettem, nem kacagtam rajta, nem voltam dühös és nem is izgultam annyira.
Számomra nem nyújtott különösebb élményt. Elolvastam. Ez is egy volt a sok közül.
Ebben a könyvben számomra túl sablonos volt a romantika. Semmi egetrengető, semmi különleges nem volt benne. Soha nem olvastam még mondjuk sci-fi-t így nem is tudom megítélni, hogy abba a kategóriába milyen fokozatot érhetne el, de Meyer Twilight Saga sorozata fényévekkel jobb ennél.

Laura Zigman: A csábítás elmélete (10/7)

Régi tehén-új tehén elmélet. Érdekesen hangzott. Kicsit pszichológiai, kicsit szórakoztató.
Először valami mást vártam. Viccesen indul a könyv. A bikák párzási szokásaival, a lényeg hogy kétszer nem hágják meg ugyanazt a tehenet. Még ha a tehén inkognitoban van, beöltözve, más tehén illatával fűszerezve, akkor sem. Ezt az elméletet vetíti ki az írónő a férfiakra is.
Jane a Ray-el való párkapcsolatából készül épp felépülni, és elmeséli az egész történetet. A megismerkedéstől kezdve egészen addig, míg ki nem derül, hogy a Régi tehén, és az Új tehén is képben van még. Csak épp ő nincs.
Pszichológiai kutatásokat végez, az egész állatfajt áttanulmányozza, és minden jelentős felfedezést megpróbál ráhúzni a férfi nemre. Miért nem monogámok? Miért kell mindig új nő? Miért nem képesek megállapodni? Milyen genetikai örökséget kaptak őseiktől?
A legjobb barátnője a segítségére van az elméletek felállításában, majd összeköltözik a munkatársával is, Eddie-vel, aki szintén képtelen feldolgozni azt a tényt, hogy elhagyták. Csak ameddig Jane a könyvekbe és az elméletek gyártásába temetkezve próbálja meg megérteni Ray viselkedését, addig Eddie nőből nőbe jár, mindig újabb feleségnek valót talál, majd végül nem kell neki egyik sem.
A nőstények a szexuálisan sikeres hímekhez vonzódnak. A férfi azért marad a régivel, hogy tetszen az újnak. Aki nem hiszi járjon utána. :)

Összességében tetszett a könyv. Külsőleg is megfelelt, puha lapok, könnyű borító, könnyen kezelhető, táskába és utazáshoz tökéletes, mert nem foglal sok helyet és nem is nehéz. A fejezetek szintén jól elkülönülnek, rövidek, így ha valakinek sokszor van kevés ideje akkor fejezetről fejezetre haladva hamar a végére tud járni. A nyelvezete egyszerű, hétköznapi. Tele van párbeszéddel, ami gördülékennyé teszi a mondanivalóját.

Louann Brizendine: A női agy (10/8)

Az írónő, Louann Brizendine a Berkeley Egyetemen neurobiológiai tanulmányokat folytatott, majd a Yale-en orvosképzésen vett részt és pszichiátriai gyakorlatát a Harvard Mentális Egészségügyi Központjában végezte el. Mindezek után 1994-ben San Franciscoban megalapította a Női Kedély- és Hormonklinikát. Ilyen magas szintű előképzettség birtokában, valamint a több oldal hivatkozás után biztosan állíthatom, hogy a könyv tartalma helytálló és valós.

Puha borítású, nagyon jó minőségű vastag lapokból áll a könyv, még igazi „új” illata van, amit én imádok. Nem törnek meg az oldalak, ahogy lapozok, könnyű egy kézzel is tartani a könyvet. Ezeket én fontosnak tartom, mert sokat olvasok ágyban, és amikor már húszadszorra fordulok oldalra, akkor egy kézzel kell tartsam és nem mindegy, hogy mekkora súlya van a műnek.

Nagyon jól elkülönülnek a fejezetek, amelyek kisebb részekre vannak bontva. A betűtípus pont megfelelő, nem túl nagy és nem is nagyon apró. Egyszóval a könyv külső felépítése tökéletes. Gyorsan olvasható, én egy délután alatt eljutottam a feléig, és ha kicsit több időm lett volna, akkor simán elolvastam volna a másik felét is másnap, így kicsit elhúzódott.

A női agy bemutatásával kezdődik az alkotás, ami nekem sokszor inkább biológiai, mint pszichológiai. Már a második oldalon fennakadt a szemem, ahol a hormonokat tárgyalja, de számomra egyáltalán nem érthető módon. Próbál vicces és hétköznapi lenni, de itt valahogy nekem csak rontott a helyzeten. Sokszor volt olyan bekezdés, amit többször is el kellett olvassak, mert nem tudtam felfogni.

A könyv amúgy nagyon részletes és jól felépített. A megszületésünk pillanatával kezdi, hogy akkor hogy épül fel egy kislány agya. Tudtátok, hogy nyolchetes korig úgy tűnik, mintha minden magzatnak női agya fejlődne? És azt, hogy a lány csecsemők képesek értelmezni az arckifejezéseket és érzékelni a hangok érzelmi töltetét?

A második fejezetben a tinédzserek agyi működését és hormonváltozásuk okait ismerhetjük meg. A pubertás korban a nemi különbségek még feltűnőbbek lesznek, sőt az ösztrogén- és progeszteronhullámok hatására a női agy hétről-hétre eltérő érzékenységgel éli meg a stresszt, ez a magyarázata az állandó hangulatváltozásaiknak.

A következő két részben a szerelem és a szexualitás kérdésével foglalkozik. Megtudhatjuk, hogy a nők olyan párt keresnek maguknak, akik átlagosan 10 centiméterrel magasabbak és három és fél évvel idősebbek náluk. A férfiak vonzó feleséget kívánnak maguknak, akinek sima bőre, csillogó szeme, telt ajka, és formás alakja van.

Megtudhatjuk, hogy mi történik a szervezetben, ha oxitocin szabadul fel, és ez a hormon miért olyan fontos egy nőnek, illetve, hogy mit jelent az, ha egy férfi szimmetrikus? Sok érdekes információhoz juthatunk a hibásan férfihormonnak nevezett tesztoszteronról is, amely valójában nemi és agresszivitáshormon, amelyből a férfiak és a nők egyaránt részesülnek, csak a férfiak jóval nagyobb mennyiségben.

A következő fejezetben az anyai agyat tárgyalja. Bővülni fognak az ismereteink arról, hogy mi okozza a méh összehúzódásokat a szülés előtt, illetve arra is felhívja a figyelmünket az írónő, hogy a megtermékenyülésnek sokkal nagyobb az esélye, ha a nőnek is van orgazmusa.

Az utolsó fejezetekben képet kaphatunk a női érzésekről, hiszen tudjuk, hogy a nők sok mindent megéreznek előre, amit a férfiak még ki sem gondoltak. Majd megtudhatjuk, hogy a menopauza előtt és közben milyen változások érik a nőket, és ezeket hogyan lehet kezelni.

Nagyon tetszett a könyv, mert szinte minden hétköznapi nyelven íródott, sok példával tarkított, leginkább mégis nőknek szánt írás. Én aláhúzogattam benne a számomra fontos és érdekes információkat, hátha egyszer kedvet kap hozzá egy férfi ismerősöm. A borítón ugyanis az szerepel, hogy a férfiaknak kihagyhatatlan… lenne… de ahogy én a pasikat ismerem, nem fog egyik sem belekezdeni a könyvbe, maximum elolvassa az aláhúzott mondataimat.

Végül, de nem utolsó sorban én azt mondanám, hogy ezt a könyvet minden nőnek érdemes lenne elolvasnia, hogy hiteles képet kapjon önmagáról, és a testében, agyában lejátszódó folyamatokról.

Tetszett a könyv. Fiatalos és könnyed stílusa van, mégis orvosi és pszichológiai szemmel boncolgat egy olyan témát, ami minden nőnek alapvető.

Patrizia Gucci: Csábítás (10/2)

Őszintén szólva két forintot nem ér a könyv, nemhogy 3000-et. Szerencse, hogy kölcsön kaptam. Csábító praktikákra, okos ötletekre vártam, de semmi. Leírja milyen nőtípusok és milyen férfitípusok vannak, szerinte. Elmeséli néhány szakítását néhány mondatban.
A borító szerint bevallja melyek voltak életének fordulópontja, hogyan viseljük méltósággal a visszautasítást, de én ezekből semmire sem emlékszem. Nem rémlik, hogy bármi ilyesmit olvastam volna. Komolyan mondom, hogy felesleges a kezetekbe venni.

Patrizia Gucci: Szingli (10/5)

"A legnagyobb luxus, hogy csak magunktól függünk: miért kellene elhinnünk, hogy képtelenek vagyunk férfi nélkül élni?"

Hogyan lehet egyedül élni úgy, hogy közben nem érezzük a magányt? Hogyan viselkedjünk, ha szállodába, étterembe vagy éppen partyra megyünk szingliként?
Tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogy egyedülállóként se érezzük vesztesnek magunkat, hanem ismerjük fel az egyedüllét előnyeit is. Természetesen mindennek van rossz oldala is, és ugye amúgy is mindig azzal vagyunk elfoglalva, ez a könyv pont ennek az ellenkezőjét mutatja be.
Vegyük pozitívumnak azt, hogy nem kell senkihez alkalmazkodjunk, nem kell senkinek megfeleljünk. Az egész napot otthon tölthetjük egy öreg melegítőben a tévé előtt, ha ehhez van kedvünk, vagy éppen partyról partyra járva flörtölhetünk.
Természetesen kicsit lesarkított és leegyszerűsített a könyv az én számomra. Hiszen itt a jó oldalt próbálja mutatni, de közben tudjuk, hogy szívesen alkalmazkodunk, ha van kihez...
A könyv 194 oldal és kb 1,5-2 óra alatt elolvasható. Én egyhelyben elolvastam, szóval nem igényel túl nagy agyi kapacitást. Viszont az egyszerűbb lelkek számára biztosan hasznos.

J. R. Ward: Megváltott szerető (10/9)

Tovább folytatódik a harc a vámpírok és az alantasok között. Ebben a kötetben Phury életét és szenvedéseit ismerhetjük meg. A kábítószerfüggő vámpír elvállalta a Nemző szerepét mégsem hajlandó első számú feleségével Cormiával szinte semmilyen kapcsolatot létesíteni.
Felmentik szolgálatai alól, holott egyre sűrgetőbb lenne minél több testvér segítsége. Thormentről is hallunk még ebben a részben, ami eddig is nyilvánvaló volt, hogy nem halt meg, de vajon milyen állapotban és hol találnak rá?
Fény derül Rehv díler sötét titkára is, kit szolgál és miért?
John bonyodalomba keveredik, melyet barátai is megsínylenek. De vajon hogy végződik a három barát története, ki mit tesz meg a másikért és vajon mekkora árat kell majd fizetniük azért, hogy az Omega újra visszakapta a fiát?

Ismét vad erotikát kaphatunk a szerzőnő jóvoltából. Nagyon szókimondó és szenvedélyes, mégsem közönséges. Hihetetlen módon tud játszani a szavakkal és az érzékekkel. A történet is érdekesen alakul, de már korántsem érzem olyan izgalmasnak mint az első részeket.

Alon Gratch: Ha a szerelmes gondolkodna... (10/5)

"Nem ritka, hogy párkapcsolatainkban kísértetiesen mindig ugyanazt a hibát követjük el. Miért nem vagyunk képesek levonni korábbi kudarcainkból a tanulságokat? Alon Gratch klinikai pszichológus gazdag tapasztalatára építve világos és közérthető módon vázolja fel a sikertelen szerelem hét gyakori viselkedési mintáját: a narcisztikus, a virtuális, az egyoldalú, a tiltott, a szexközpontú, a kétnemű szerelmet és a szerelmi háromszöget. Ezeknek a mintáknak a gyökere közös: saját ambivalenciánk (ellentétes érzelmeink). A tökéletes, az eszményi szerelmet keressük, ezért mindazt, ami ebbe nem illik bele, elutasítjuk. Az ismétlődő mintákkal ösztönösen megakadályozzuk, hogy szembesülnünk kelljen a társunk iránt érzett negatív érzéseinkkel, és képesek legyünk elfogadni: a szerelemhez a harag, a kiábrándultság és a csalódottság érzése is hozzátartozik. A könyvben ismertetett háromlépéses módszerrel azonban megtörhető a balul végződő kapcsolatok sorozata, s miközben önmagunkat is jobban megismerjük, elérhetővé válik a harmonikus és boldogító szerelem."

Mindenki megtalálhatja a saját magára vonatkozó részt benne. Én mégis annyira vegyesnek éreztem magam, szinte mindegyik fajtából van belőlem egy kicsi. De tény, hogy amit megtanultam, hogy mindenki hordoz valamit az előző kapcsolataiból. Ha nagyon bíztál most nem teszed, pedig kéne. Ha szerelmet vallottál, most nem teszed, pedig kéne, vagy fordítva. A lényeg, hogy egy pszichológiai képet kaphatunk az elrontott párkapcsolatainkról, másrészt úgysem egy könyv fogja megoldani a problémánkat, hanem csakis saját magunk tehetünk azért, hogy valami változzon. Ettől függetlenül érdemes elolvasni, hiszen sokan vannak azért olyanok, akik az önsegítő könyve hatására változtatni tudtak a viselkedésükön. Én nem ebbe a kategóriába tartozom sajnos.

Allan & Barbara Pease: Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő? (10/10)

Vajon miért hazudik a férfi? És miért gondolja azt a nő, hogy a hisztijével bármit elérhet? A könyv olyan általánosságokra és mindennapi dolgokra világít rá, amelyek az emberek figyelmét elkerüli. A szerző páros 30 országban kutatott párkapcsolati és együttélési kérdésekben. Az olvasás során praktikus tanácsokat kaphatunk humoros köntösben, hogy ki, miért viselkedik úgy ahogy, és ez ellen mit lehet tenni.

Képet kap az olvasó arról, hogy a nők miért zsörtölődnek folyton, és főként mi az oka ennek a rossz szokásnak, és a férfi mit tehet a nyugalma érdekében. Ebből is látszik, hogy ez a kötet nem csak a mindig mindent tudni akaró nő számára íródott, hanem az érzelmi kérdésekben sokszor meghátráló férfi is találhat benne okos sorokat; és megértheti a női sírás okait, és titkos pontrendszerűnkre is fény derül.

Azok a hölgyek, akik úgy vélik, hogy férjük az őrületbe kergeti őket rossz szokásaival (miért kapcsolgatják a távirányítót, miért hagyják felhajtva az ülőkét stb.) megoldásokat kapnak, hogyan kezeljék párjuk viselkedését. Nem utolsó sorban pedig hasznos tanácsokat kaphatunk az ügyben is, hogyan legyünk ellenállhatatlanok és miként vegyük fel a harcot az anyóssal.

Elöljáróban ennyit szeretnék mondani a könyvről. Akinek sikerült felkeltenem az érdeklődését, az remélem hamarosan a kezében fogja tartani a kötetet, hiszen biztosan megtalálható még a kisebb városok könyvtárában is.

Dan Brown: Angyalok és Démonok (10/6)

Pár eltelt 2 hét is, hogy elolvastam a könyvet, mégsem volt semmi kedvem írni róla. Nem véletlenül. Gondoltam megnézem a filmet is, mielőtt véleményt mondok, de aztuán még inkább elment a kedvem.
Sokszor mondtam már, és örökérvényű is lesz ezek után: vagy megnézem a filmet, vagy elolvasom. A kettőt együtt soha. Ugyanis ez már nem az első eset, hogy csalódnom kell. A film a könyv után borzalmas. Mintha nem is ugyanaz lenne a sztori. Mert nem elég az hozzá, hogy kivágtak részeket, még meg is változtatták. Gondolom így jobban érthető annak, aki nem olvasta. Viszont aki olvasta, annak egy nagy kérdőjel. szerintem.
Dan Brown egy régen eltűntnek hitt társaság az Illuminátusok és a Vatikán harcát mutatja be. Az illuminátusok a tudományt dicsőítik, azzal magyaráznak mindent, a keresztények pedig Isten cselekedeteivel. Tudósok kifejlesztenek egy olyan antianyagot, ami az ősrobbanás megismétlésére képes. Ezt ellopják, bíborosokat rabolnak el, és persze Robert Langdon a da Vinci kódból ismét terepre kerül és megment mindenkit. A végén az lesz a főgonosz, akire senki nem számított volna. Egyszóval tipikus jó és rossz harca, ahol a gonoszt félreismerik, a jó győzedelmeskedik. Semmi extra.
Nem tudom, hogy a téma miatt volt-e vagy egyszerűen csak lemaradtam az olvasásssal, de közel két hétig szenvedtem a könyvvel. Ami nálam tragikusnak mondható.
A leírások jók. Mindent részletesen megmagyaráz, hogy ki kivel hol és miért. Elmeséli az illuminátusok történetét, jól bemutatja az ellentéteket és az ellenségeskedés okát. Van benne nyomozás, és sok-sok történelmi helyszín és legenda. Ezekért megérte elolvasni. A sztori amúgy sablon.

Dorogi Edit: Ne nézzenek nyúlnak (10/8)

Egyszerű olvasmány. Könnyed és vicces. A nő egy napon arra ébred, hogy nem boldog a férjével, nem azt csinálja az életben amire vágyik, a férje álmait élik. Fogja magát, hazaköltözik a lányával, új munka és új lakás után néz.
Néha még összefekszik a volt férjével, megkérdőjeleződik benne, hogy visszatér hozzá, de mindig van elég ereje nemet mondani.
Aztán rátalál a szerelem...
Szintén nem egy nyálregény, egy délutános, és biztosan jó kedvre derít.

Tisza Kata: Pesti Kínálat (10/10)

"... olyan nő, amilyet férfi érdemel, ezrivel terem a fán."

Nagy kedvencem lett Tisza Kata. Szinte minden írását olvastam már. A Revánsba az első pillanatban beleszerettem, és nincs ez másként a Pesti kínálattal sem.
Szeretem a szókimondó, őszinte írásait; azt hogy úgy tud írni szinte bármiről, hogy az olyannyira természetesnek hat, mintha annyiból állna csak az írás, hogy leülök és tollat ragadok... Mintha nem kellenének a gondolatok, az érzések, a vágyak. Mintha nem lenne szükség tapasztalatra, reményekre és egy kis tudásra. Pedig ez mind szükséges ahhoz, hogy valaki ilyen kitűnő sorokat tudhasson a magáénak.

"A jó férfi kiszámítható, és mégis teljesen kiszámíthatatlan.."
"A jó nő jó feleség, jó kurva, jó anya, jó szakember, és jó szomszéd."

Elbeszélések és novellák találhatóak a könyvben. Leginkább a férfi-női kapcsolat a mozgatórugója, fűszerezve egy kis erotikával, magánnyal és bosszankodással. Akár csak minden nő, ő sem érti, hogy miért a rosszfiú tetszik nekünk? Miért van az, hogy hónapokig egyetlen hímnemű sem jön 10 méternél közelebb, aztán egyetlen nap leforgása alatt eljuthatnánk az ágytól az oltárig - csupán a sors ironiája, hogy mindezt nem egyetlen férfival.
Tetszett, hogy megpróbált belelátni a férfiak agyába, és az ő szavaikkal leírni egy-egy gondolatot. Meg kell mondjam, nagyon találóan kifejezi azt, hogy mi az amit a férfi kimond, és mi lapul a felszín alatt.

"- Nekem is most volt egy másfél éves kapcsolatom egy hallgatómmal. - Azaz az elmúlt másfél év alatt több hallgatómmal is kikezdtem, próbálkoztam az ócska szövegemmel. Volt, akinek be is jött, olyan is, akinek nem, remélem, most neked, igen. Sőt, olyan is volt, aki maga kezdett ki velem. Iszonyú jó csávó vagyok, mindjárt elájulok!"

Szeretem, hogy olyan lendületesen ír, hogy elgondolkodom rajta, hogy talán fel sem emeli a tollat a papírról, amíg megír egy ilyen szösszenetet?
Nincs konkrét cselekménye, nincsen történet, és nincsenek szereplők sem, amit sokan kritikus dolognak tartanak, szerintem pont ezért olyan nagyszerű könyv ez, hogy nincs egy kerek egész sztori, mégis úgy érzem, hogy minden a helyén volt.

J. R. Ward: Feloldozott szerető (10/9)

Megérkezett a várva várt 5. rész. Reménykedtem benne, hogy jobb lesz, mint a negyedik, és szerencsém is lett. A történet Vishous életét meséli el. Megismerhetjük az apja kegyetlenségét és az anyja ballépését is. Folyamatosan szembeszáll az Őrzővel, büntetés nélkül, ez vajon miért lehet? Kiderül.
Egy utcai harc során golyót kap, és társai jelenléte híján egy emberi kórházba szállítják, ahol a nem túl bájos, de okosságával és ügyességével kitűnő Whitecomb doktornő kezeire bízzák. Az orvos megoperálja és nem csak meglepődik a hatkamrás szívén, de el is rabolja azt. Románcukról, szenvedésükről szól a történet.
Közben Vishous el kell foglalja a Nemző szerepét a társadalmukban, ami azt jelenti, hogy a másik oldalra kell költözzön és a kiválasztottakkal kell háljon, hogy így erős, okos, leleményes gyermekei születhessenek a fajnak, akik méltók lesznek arra, hogy a Fekete Tőr Testvériség tagjai legyenek.
Vajon ha Vishousnak ilyen kötelességei vannak, közben szerelmes az orvosába, mégis hogyan fogják megoldani ezt a korántsem egyszerű helyzetet? Ki milyen áldozatot vállal a másikért? A szerelem tényleg mindent legyőz, vagy vannak hatalmi és társadalmi korlátai? Mind-mind kiderül a könyvből, aminek erotikus töltete egy kicsit extrémebb kalandokba sodor minket mint eddig, ugyanis fény derül Vishous szexuális életére is, amibe eddig csak a koromfekete lakás falai kaphattak csak betekintést.
Csupán azért nem kapott maximális pontszámot, mert a végére már túlságosan elrugaszkodtunk a valóságtól. Na nem mintha a vámpírok és alantasok harca nem lenne eléggé fantasztikus motívum, helyett kapott még a halhatatlanság varázslata és a szellem világ is, ami számomra már túl sok volt.

Catherine Millet: Catherine M. szexuális élete 2. - A féltékenység (10/2)

Mint mondani szoktam mindenből a legelső rész a legjobb. Így van ez CM szexuális életével is. Az első könyve felrázó, megdöbbentő és kirívó volt. A mostani unalmas és érthetetlen. Oldalakon keresztül azt sem tudtam mit olvasok, miről ír. Semmi párbeszéd csupán az írónő sajátos gondolatvilága.
CM rájön, hogy Jacques megcsalja több nővel is, és ezt nem tudja megemészteni, holott neki is több partnere van egyszerre.
Leginkább azt nem tudtam megérteni már az első könyvnél, hogy hogyan írhat valaki a szexről, ha őmaga képtelen elélvezni valaki más társaságában, csupán egyedül megy neki?
C. olyan hihetetlen féltékenységi rohamokat él át, amiket saját maga gerjeszt. Nem arra koncentrál, hogy túljusson a férfin, hanem pont arra, hogy különböző szexuális helyzetekben képzeli el a pasit más nőkkel. Önmagát mindig kívülről szemléli, ami ha úgy vesszük nagy erőfeszítés, hiszen soha nem arra koncentrál, amit épp csinál, hanem arra, hogy vajon, hogy nézhet ez ki külső szemmel?

Kathy Lette: Hogyan tegyük tönkre a férjünket? (10/6)

Megmondom őszintén, hogy a "Hogyan öljük meg a férjünket?" jobban tetszett. Úgy gondolom, hogy a poénok itt már azért nem sikerültek annyira ütősre, mert a másik könyvben az írónő már lelőtte azokat, amik akkora visszhangot kevernek és annyira jellemzőek a női-férfi kapcsolatokra.
Ettől függetlenül tetszett, voltak részek, ahol jókat nevettem.
Lucy-t 18 év házasság után elhagyja a férje Lucy legjobb barátnője miatt. Nem elég, hogy az ember lányát élete szerelme faképnél hagyja, még az újabb szorítás a kötélen, hogy egy olyan ember miatt, aki ott volt velünk jóban-rosszban.
Egy ilyen történet olvasása közben elgondolkodik az ember, hogy ez vajon vele is előfordulhat?
A lényeg pedig az, hogy miután Lucy teljesen magába roskad lesz valaki, vagy valakik, akik kihúzzák a gödörből, a segítségére sietnek, ápolják és tanácsokkal látják el. Felbukkan egy szépfiú is, aki foggal-körömmel harcol a lassan elvált nővé nyilvánított nőért, de vajon a korkülönbség gátat szabhat-e egy kapcsolatnak? Vagy nem ez a legfőbb gond?
Egy tini lány hóbortjait is megismerhetjük, akivel Lucy nagyon nehezen, sőt egyáltalán nem ért szót, mégis nagyon jól tűri a megaláztatásokat.
A vége ennek is, mint minden női romatikus műnek happy end, de vajon hogyan zárul le főhősnőnk izgalmas, néhol az élet fintorát pedzegető élete?

"Továbbá emlékszem még egy mellettem tülekedő szőke fiúra, aki egy sötétebb börű őrnek azt találta mondani, hogy lusta és dagadt.
-Nem tehetek róla. Az anyád az oka. Valahányszor megbaszom, mindig ad egy kekszet!"

"Chardonnay ismét hátradobta a haját. Annyit dobálta a haját, hogy az embernek az a benyomása támadt, talán félig ló. Kedvem lett volna kockacukorral kínálni a tenyeremből, vajon toppant-e megfelelő számú lábával."

Allan & Barbara Pease: Miért nem képesek többfelé figyelni a férfiak, és miért nem tudnak eligazodni a térképen a nők? (10/10)

Nagyon régóta szemezgetek már a szerző páros könyveivel, és nem is bántam meg, hogy a kezembe vettem. Rengeteg hasznos ötlettel, tanáccsal és információval láttak el.
Megtudhatjuk belőle, hogy a homoszexualitás biológiai eredetű és mitől alakulhat ki az erre való hajlam. Miért van az, hogy a nők este a párjukra zúdítják egyetlen mondatban az egész napi eseményeket?
Elárulok annyit, hogy minden az evolúció során alakult ki bennünk és a több ezer éves múltunkat nem tudjuk csak úgy levetkőzni. Jöhet a feminizmus és két kézzel kalapálhat az ajtón, ha egyszer a génjeink és az agyunk másra van beprogramozva. A férfi az férfi, vadászó, védelmező. A nő az nő, gondoskodó anya és a közösség tagja.
Miért várjuk el a férfiaktól, hogy mások legyen, mint amilyennek kifejlődtek a múltban? És miért akarunk mi nők is minduntalan férfi bőrébe bújni? Még jó évszázadnak el kell telni ahhoz, hogy a több ezer éves múltat legyőzze az új. És mi a biztosíték arra, hogy az jobb lesz, mint a régi? Semmi.
A legfontosabb különbségekre világít rá, ami a női és férfi gondolkodásban és viselkedésben felfedezhető. A férfiak azért tudnak jobban eligazodni a térképen, mint a nők, mert a vadászat során szükség volt a térbeli látásukra. A nők pedig a közelben lévő dolgokra specializálódtak, ezért tudják pl. hogy hol kell a vajat keresni a hűtőben (na meg azért mert ők tették el)

Fejős Éva: Bankok, tranzit (10/8)

Hét ember élete kapcsolódik össze Bankokban. Mindenki más miatt választotta ezt a várost. David rég elvesztett szerelmét próbálja megtalálni immár 20 éve sikertelenül. Liant örökbefogadták csecsemőkorában és kiderült, hogy Bankokban született. Először csak a városra volt kíváncsi, majd megpróbálkozott a vérszerinti anyja felkutatásával is. Anne egyszer és mindenkorra el akarja felejteni a múltat, megbocsátani férjének, Simon pedig megbocsátást vár ettől a folyton nyűzsgő várostól. Paul egy betegségtől retteg, feladja otthoni életét a kalandért, hiszen az embernek néha ki kell törni a megszokott kerékvágásból és merni élni. Helen alias Teri sikeres fotómodell, akinek Bankok talán az utolsó állomás a karrierjében. Saolla pedig az egyik menő prosti-klub madamja, akivel borzalmas események történtek szinte még gyerekként. Feldolgozni, elfogadni, elfelejteni és tovább lépni. Ez lehetne a mottója ennek az igazán jól összerakott könyvnek, amelyikben ugyan elsőre túl sok szereplő, túl sok életút keresztezi egymást, de a végére minden világossá válik. Vannak egyáltalán véletlenek?

Lawrence Block: A betörő, aki Spinozat olvasott (10/5)

Nagyon belejöttem a betörős könyvekbe. Imádom Block stílusát, mert könnyedén ír, érthető, mindennapi szavakat használ. A kötőszavakkal úgy tud játszani, hogy olyan érzésem van, mintha hozzám beszélne és nem olvasnám a történetet.
Ebben a részben már Carolynnal együtt dolgoznak, kivételesen Bernie-t nem tartóztatják le és nem vádolják meg gyilkossággal sem. Legalábbis hivatalosan nem, ettől függetlenül Ray-t nem hagyja nyugodni az ügy és mindennek a végére akar járni, ezért folyton megjelenik a betörő lakásán.
A sztori egyértelmű, mármint érhtető a vége. A gyilkos és betörők kilétére csak az utolsó oldalakon derül fény, így végig gondolkodunk, hogy vajon ki és miért ölhetett.
Egy többszáz ezer dollárt is érő érme kerül "véletlenül" a betörő birtokába, amely a cselekmény fő mozgatórugója lesz. Eredeti-e, ha igen mennyit ér valójában, ki adta el, ki vette meg, ha összesen csak 5 darab készült belőle, akkor hogyhogy mégis 6 van, melyik a hamis?
Tetszett. 3 óra alatt végeztem vele. Nem a legjobb Bernies könyv, de megéri elolvasni.