„A nő” már megvolt, nem is tudom, pár éve. És nagyon tetszett. Ezért nem volt kétséges, hogy amikor megjelent A férfi, ezt is elolvasom. Sokáig halogattam, de amikor megvettem, majdnem azonnal nekikezdtem.
Amúgy tök érdekes, hogy több női véleményt olvastam A férfiről, mint férfivéleményt. Egyszer vonatban olvasta egy pasi, de újságpapírba volt becsomagolva, nem tudom, hogy szégyelte-e vagy mi. A könyv belsejébe belekukkantva láttam, hogy A férfi. (ugyanis, szeretem megkukkantani mindig, mit olvasnak az emberek).
De a könyvhöz. Nagyon jó volt, még örökigazságokat írt le benne, nagy részét már mindenki tudja, mégsem rossz, ha valaki elmondja hangosan, és meri kimondani. Sok dolgon elgondolkodtam, és van egy dolog, amely még mindig foglalkoztat, és gondolkodom rajta.
Hol vannak elcseszve az, hogy a férfi nem mutatja ki érzelmeit? Hát itt: „Ne sírj kisfiam, azt a fiúknak nem szabad/illik.”
Viszonylag sok tapasztalat volt benne Csernus részéről, ő hogy csinálta, csinálja, csinálná. Hogyan fejlődött. Illetve személyes tapasztalati a betegekkel, nők is megszóllalnak.
Ezen kívül még tetszett, hogy több férfit is megkérdeztek, több korosztály volt, hogy mitől érzik magukat férfiaknak. Az ami pl. nekem sem tűnt megfelelőnek, az Csernusnak sem, és kikérdezte az alanyokat úgy, hogy már maguk sem tudták, hogy akkor most ez helyes-e vagy sem. A legjobban talán az első srác tetszett, olyan 15-17 éves lehetett, hogy hát ő a vagány, még védelmezi a gyengébbeket, meg csupa ilyen nagy duma, ilyen tetszeni akarok. Olyan keresztkérdéseket kapott, hogy válaszolni nem tudott.
Elolvasni érdemes, és szeretnék már egy férfi véleményt is olvasni.
De szerintem nem volt olyan jó mint A nő, az sokkal mélyebb nyomokat hagyott bennem.
