Sherry Argov: Miért a rossz lányokat szeretik a férfiak? (10/2)

Nem szeretem az ilyen, a két nem viszonyát taglaló, elemző könyveket, amik praktikus tanácsokkal szolgálnak álmaink emberének megszerzéséhez. A magyarázat egyszerű: minden ember más, nem lehet egy sablon szerint kezelni a kapcsolatokat. Anyum azonban kölcsönkapta, ezért ha már ott volt a lehetőség, nekifogtam.

Összességében ez még egy egész normális témát boncolgató könyv, igaz meglehetősen szájbarágós stílusban íródott. A lényege egy összetett mondattal leírható: a férfiak nem szeretik a könnyen jött nőket, szeretnek megharcolni és kiérdemelni a nőt. Aki egyből feladja önmagát, és a férfi lábai elé veti magát az semmi izgalmat, kihívást nem rejt magában, ezért inkább a kiszemelt hím azonnal menekülőre fogja.

Ha kicsit bővebben akarom kifejteni, akkor a könyvben említettek felét tudtam magamtól is, az egyik negyede hülyeség, a másik negyede volt az a kevés, ami azért tetszett. Nem túl jó arány.

Amikor azonban azt olvastam (a könyv vége felé), hogy "ha a férfitól hárítást és visszautasítást, tartózkodást kapunk/tapasztalunk, azt vegyük burkolt bóknak", az agyamat is eldobtam, a könyvvel pedig befejeztem a kínlódást. Amúgy is egyre inkább kezdett az az érzésem lenni, hogy csak még jobban kiélezi a nők és férfiak között zajló játékelméletet, aminek semmi értelme. Játszadozik a nő, taktikázik a férfi... pedig az egészet csak a nők bonyolítják túl. Szeretnének nőként férfi aggyal gondolkozni néha, ami lássuk be, lehetetlen vállalkozás.

Viszont, aki szereti az ilyen jellegű könyveket, és úgy érzi túlzottan behódol a pasiknak, ajánlom elolvasásra. Talán segíthet némileg változtatni, és elkerülni az önfeladást.

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző (10/6)

Sokat hallottam már erről a könyvről, és mindenki csak "riogatott", hogy ezt nehéz kibírni és végigolvasni. Sikerült kölcsönbe megkapnom, és gyakorlatilag két este alatt ki is végeztem az irományt.

Mindenképpen felkavaró és megdöbbentő helyenként. A magam részéről teljesen jól viseltem a határokat feszegető jeleneteket is. Valahogyan sikerül függetleníteni magamat az olvasottaktól. Ami viszont nagyon tetszett, hogy sok helyen inkább kacarásztam rajta. Apollinaire igazán színes szófordulatokkal és hasonlatokkal írja le a cselekményeket, melyek változatossága és sokszínűsége igazán üdítő színfoltja volt az oldalaknak. (bevallom, ha lett volna rá időm, és hangulatom, kiírtam volna, hányféleképp nevezi a férfi hímtagot).
Vad, obszcén, durva és helyenként állatias, kegyetlen. Minden erkölcsöt és szolidságot nélkülöző iromány. Olvasás közben sokszor volt olyan érzésem, hogy ez nem más, mint egy önmaga fantáziáját szándékosan feszegető elme kreációja - ami nem utolsó sorban szándékos provokációval és társadalmi célzattal írta a sorokat. Egy olyan fantázia, amely eleinte még részletesebben mutatja be a képzelgéseit, majd ahogy egyre inkább elszabadul és átveszi az irányítást, felgyorsítja az események leírását. Elvész az aprólékosság, az emberi kontroll és a hedonistákra jellemző módon még többet, még durvábbat, még elfajzottabbat akar...

Azt hiszem, ha valaki kellő iróniával és könnyedséggel veszi kézbe a könyvet, és túllép a mű erotikus jellege felett, akkor észrevétlenül túljut majd a rázósabb részeken is. Ez inkább paródia, sokkal inkább a kor felsőtízezrének hedonista életének célzott fricska, mint vágyfokozó erotikus..pornógráf alkotás.
Azonban a "Csak erős idegzetűeknek!" felhívást ne vegyük félvállról!

Alberto Moravia: A közönyösök (10/8)

Két éve figyelt már a polcomon elolvasásra várva. Néhány hónappal ezelőtt azonban úgy döntöttem, ideje nekikezdeni. Történelmi könyvnek is lehetne nevezni, hiszen Moravia a két világháború közötti olasz polgári élet mindennapjaiba visz el minket. Bepillantást nyerhetünk egy olyan világba, amiről vajmi keveset tudunk.

Jól és könnyen olvasható volt számomra. Meglepő, hogy gyakorlatilag lényeges események és fordulatok nélkül sem untam meg. Ez a regény nem szól másról mint a teljes közönyről. Hihetetlen, hogy lehetett így élni: nincs őszinteség, csak képmutatás, hazugságok, az egész úgy tűnik, mintha a szereplők úgy vélnék, az életük rajtukon kívül történik. Nem tesznek semmit. Elfogadják, ami történik és inkább a szexualitás és bujaság hálójába vetik magukat, amit Moravia igazán művészien ír le. Ez az, ami igazából az egész regényben jelen van: erotika, szerelmi sokszögek, féltékenység.
Furcsa volt a hedonista életmódra utaló eseményeket a közöny árnyékában "átélni".

Olvasás közben azonban felmerült bennem egy gondolat: gyakorlatilag most is ugyanilyen világban élünk, hiába eltelt azóta jó néhány évtized. Sok fiatal célok nélkül tengeti az életét erkölcsi válságban, belevetik magukat a képmutatás, hazugság hálójába, mindeközben a bulik, szexuális élvezetek jelentik számukra az "élet értelmét".

Sibylle Knauss - De Sade márki hitvese (10/9)

Már régóta akartam De Sade márkiról, vagy tőle olvasni. Igaz, nem ezzel akartam kezdeni, de csak ez volt a könyváruházban. Így utólag azt hiszem ez volt a legjobb kezdés, hiszen jó, átfogó alapot adott a további olvasmányokhoz. A feleség áll az események középpontjában, melyek végigvezetnek az eljegyzésük pillanatától kezdve egészen a nő haláláig. Igazság szerint többet kaptam a könyvtől, mint gondoltam. Eleinte azt hittem, hogy csakis a hitvest ismerhetem majd meg, azonban ez nem így lett. Ugyanis végigolvasva a márki személyiségének megismerése mellett betekintést nyerhetünk a francia forradalom előtti nemesi társadalomba, szokásaikba, némileg a libertinusok életébe is. Igazából a regény legalább annyira bemutatja nekünk a márkit, mint a márkinét. A rokokói túlzással bíró események, a márki hedonista életvitelének leírásai igazán élvezetessé, a szadizmus megjelenése pedig helyenként megdöbbentővé teszi a regényt.

Elgondolkodtató, érdekfeszítő olvasmány. Hiszen a hitves rendkívüli személyiség lehetett, elképesztő türelemmel, kitartással rendelkezett, aki a végén egy meglepő döntést hozott. A márki szórakozásait elviselni, és bizonyos mértékig asszisztálni hozzá, védelmezni őt, a családot, a hírnevet a legnehezebb időkben, nem mindennapos dolog. De Sade személyiségének és hóbortja ellenére a feleségéhez különös kapocs fűzte. Különleges szerepet töltött be az életében. Nagyon jó jellemrajzot kaphatunk a márkiról, a hitves családjáról, ármányokról, korrupcióról és csalásokról. Azt hiszem a könyv után azt kell mondanom, alapjában a XVIII. század végi társadalom nem sokban különbözik a XXI.századi társadalomtól.

A könyv témája, a történések miatt szívem szerint egy 10-est adtam volna, hiszen 3 este alatt el is olvastam. Azonban annyi gondom támadt vele, hogy az elején és a legvégén számomra néha teljesen követhetetlen volt, hogy éppen ki szólal meg, kik a beszélgetés résztvevői. Hirtelen váltások vannak ilyenkor. Némileg eltér a regény felépítése a megszokottól, de a nyelvezete a korhű párbeszédek ellenére könnyen követhető, a francia kifejezések pedig a könyv végén található szószedet nélkül is kikövetkeztethetőek a szövegkörnyezetből. Azonban, akit érdekel, azt semmiképp nem fogja mindez eltántorítani a további olvasástól. Egy javaslat: a fejezetek legelején található évszámra ajánlott figyelni, hogy néha ne álljunk értetlenül az olvasottak előtt, hiszen olykor az írónő több hónapot, évet is előreugrik. Mindezek ellenére csak ajánlani tudom!