Deborah Tannen: Pár-beszéd (10/5)

Pár-beszéd, avagy a nemi kultúrák közötti különbségek

Deborah Tannen a Georgetown University nyelvészeti tanszékének professzora Washingtonban. A hölgy egy szociolingvisztikával foglalkozó kutató, aki a hétköznapi társalgást és ennek hatásait elemzi. Párbeszéd című könyvét 27 nyelvre fordították le és adták ki a különböző országokban.
A női – férfi kommunikáció különbözőségeit tárja fel a könyv. A borító azt ígérte, hogy a tudományos meglátásokat könnyed és humoros burokban kapom, ezt viszont meg kell cáfolnom, mert nem nevettem, sőt még el sem mosolyodtam egyetlen mondatán sem. Számomra túl szárazra sikerült, túlrészletezett, ami sok helyen zavaró, mert elveszik a lényeg a sorok között.
Nagyon jó viszont, hogy több tudományos kutató pl. antropológusok feltevéseit és megállapításait is beleszövi a mondandójába, így nem csak a nemek közötti, hanem a kultúrák közötti különbségekre is sok helyen fény derül.
A mű 10 fejezetből áll, amelyek több kisebb részre vannak bontva. A fejezetek végén néhol hiányzik egy összefoglaló az abban leírt fontosabb megállapításokról. Rengeteg különböző élethelyzetből merít szituációkat, amelyek segítségével próbálja alátámasztani a mondandóját. Bár biztos vagyok benne, hogy az írónő nagyon igyekezett az olvasók kedvébe járni a sok-sok példával, nekem inkább zavaró volt a sok párbeszéd és kusza lett a végére minden. Főként az zavart, hogy fiú és lány gyermekek voltak a vizsgált alanyok a legtöbb helyen. Sokkal jobban örültem volna, és jóval „felnőttesebbnek” éreztem volna, ha a példákat felnőtt nők és férfiak beszélgetései biztosítják.

Társadalmunkat férfidominancia jellemzi, de ez nem mindig az irányítás szándékának eredményeképpen jön létre. A könyv célja, hogy rávilágítson arra, hogy miért és hogyan jönnek létre a nemek közti kommunikációs félreértések. Sok nézeteltérésnek valójában ugyanis az az oka, hogy a fiúk és a lányok lényegében eltérő kulturális mintákat követve nőnek fel, így tehát a női-férfi párbeszéd egyfajta kultúrák közötti kommunikációnak felel meg.
A férfiak élete a versengésről szól, egy hierarchikus rendszert képzelnek el, ahol mindenki igyekszik a másikon felülkerekedni, de legalábbis a már meglévő pozícióját megtartani. A nők ezzel szemben a kapcsolatok hálózatrendszerében élnek. Náluk a beszéd a kötelék. A hangsúly a közösségen van. A férfiak hajlamosak a függetlenségre, a nők pedig a bensőségességre összpontosítani. A férfiak függetlenségre vágynak, a nők viszont bizonyos mértékig függővé teszik magukat a párjuktól.
A különböző nemű embereknél más-más a világ értékmérője. Az erősebbik nem élete mindig a státusz elérésének és megtartásának gyűrűjében forog, ezzel szemben a hölgyek a közösségen belüli bensőséges viszonyokat helyezik előtérbe. Éppen ezért van az is, hogy a nők szeretnek a problémákban dagonyázni, megvitatni századszorra is ugyanazt a kérdést, egyetértést, hasonlóságot, együttérzést várnak a barátnőiktől. A férfiak viszont minél hamarabb le akarják zárni a problémákat, ha nem találnak rá valamilyen megoldást.
A pasik folyton a női logikára hivatkoznak, ha csípős megjegyzést akarnak tenni, viszont ez a típusú logika sem rosszabb, mint az övék, csupán előtérbe állítja a személyes tapasztalatokat és párhuzamot keres mások tapasztalataival. Ez a pasiknak azért fura, mert ők inkább az információk összegyűjtésével, átvizsgálásával és a formális logikai érvelésekkel akarják a dolgokat megmagyarázni.

A továbbiakban olvashatunk arról is, hogy a nők milyen közegben szeretnek beszélgetni, miért mesélik el egymásnak a titkaikat, és miért pletykálnak; illetve arra is fény derül, hogy a pletyka mindenféle helyzetben negatív töltést hordoz-e magában? Arról is szó esik majd, hogy a férfiak vagy a nők szakítják-e többször félbe egymást -, meglepő eredmények születtek ugyanis a témában. Megtudhatjuk, hogy a nők többsége miért próbálja kerülni a konfliktust, és azt is, hogy miért könnyebb kihasználni egy konfliktuskerülő embert.
Nem számít, hogy mennyire elégedetlenek az emberek az eredményeikkel, az azokhoz vezető módszereiket ritkán kérdőjelezik csak meg, ezért is van az, hogy sokan a sorozatos rossz döntések hatására sem képesek máshogy hozzáállni a dolgokhoz.
A férfiak alapvetően egy hierarchikus világban élnek, és mindannyian arra törekednek, hogy a lehető legmagasabb státuszt szerezzék meg maguknak. A nők viszont azt várják egymástól, hogy az egyenlőségnek legalább a látszatát fenntartsák. Mivel a férfiak között nem gyakori a kapcsolatépítő beszélgetés, nem értik meg, hogy a nőknél ez a barátságukat erősítő tényező.

Végső soron a könyv témája és mondandója nagyon jó, hiszen Karinthy szavaival élve: „Férfi és nő ... hogyan is érthetné meg egymást. Hiszen mindkettő mást akar. A férfi: a nőt. A nő: a férfit.” Ettől függetlenül, ha osztályoznom kéne, csak egy erős hármast tudnék adni. Valahogy nem szórakoztatott el igazán. Nem kötött le teljesen. Bár hétköznapi nyelven íródott, kerülve az idegen kifejezéseket, mégsem éreztem igazán a magaménak az itt olvasottakat. Szakdolgozathoz, kutatásokhoz, esszékhez viszont remek tudásbázis, amire lehet alapozni. Szakmailag korrekt, rengeteg hivatkozást találunk más professzorok munkáira is. Tudom, hogy egy tudományos mű nem arra hivatott, hogy elszórakoztassa az olvasóját, hanem inkább arra, hogy minél több használható információval lássa el, az én szájízemhez mégis kicsit közelebb állnak azok a kommunikációs alkotások, amikben némi cinikus humor is körülveszi a női-férfi ellentéteket.

Mint tudjátok számomra fontos a könyv külleme is, ebben az esetben nem találtam semmi kivetni valót. Jó minőségű fehér vastag lapokból áll a mű, nem törnek az oldalak a gerincnél. Jegyzetelni is van elég hely minden oldalon.