2009. október 6.

Hunčík Péter – Határeset (10/5)


Azt olvastam a neten, hogy a könyv arról szól, milyenek a viszonyok Szlovákiában a magyarok lakta területen a magyarok és a szlovákok között. Ja, ez így is van, erről szól a könyv, csak azt nem írták sehol sem, hogy kb. a hatvanas években játszódik. Mivel én, ha nem is a 2000 év utáni állapotot, de legalább a rendszerváltás utáni időszakot vártam. Mivel azért, nagy a különbség az előző rendszer és a mostani között.


Egy-egy sztori magában érdekes. Valahol a hatvanas években vagyunk (sajnos nem tudom hogy mikor pontosan), mivel 1968-as eseményekről a könyv első két harmadában nincs szó, ezért következtettem a hatvanas évek elejére. Szó van arról, hogyan élték meg a szlovákiai magyarok 1956-ot, hogy vélekedtek róla, hogyan viszonyultak a 60-as évek elején Csehszlovákiához, szlovákokhoz, csehekhez és magyarokhoz. Emlékekben visszamegyünk első, második világháborúba, sőt, Trianonhoz is, és azt hiszem még a huszadik század elejére is.


Egy volt vele a gond. Nem tudtam, hogy most egy a mesélő, esetleg valaki más szemszögéből is nézzük az eseményeket a következő fejezetben. Nem bírtam követni a gondolatmenetet, mert úgy van írva a könyv, ahogy általában gondolkodunk: ha valami eszünkbe jut, átugrunk egy más időszakba. Igen ám, de számomra ez követhetetlen volt. Egyszerűen nem értettem meg dolgokat :(


Ezen kívül, valamilyen az íróval folytatott beszélgetésben olvastam, hogy nincs hozzá fordítás (mivel néhányszor szlovák mondatok is vannak), de hogy az direkt van így, mivel ők sem értették a szlovákot anno. Szerintem pedig kell hozzá sokszor, hogy érteni lehessen a dolgokat.


Számomra tehát egy gondolatmenet volt, amit viszont képtelen voltam követni…..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése