2009. január 27.

Apollinaire: Tizenegyezer vessző (10/3)


Nagyon régóta nézegettem már a könyvesboltokban és a neten ezt a könyvet. De a végső lökést egy blog indította el, ahol jókat olvastam róla. Az eladó mondta, hogy ő beleolvasott és nagyon durva, szadista. Mondtam neki hogy "ááá, nem érdekes, bírom én. Annyira vészes nem lehet." Hát tévedtem. Gusztustalan, undorító, talán már túl sok.
Apollinaire tollából született és a 20. századi irodalom egyik legbotrányosabb remeke. Számomra botrányos, de nem remek. Egyből a közepébe vág, már az első oldalon találkozhatunk a különféle nemi szervek vulgáris megnevezésével. A főszereplő Mony, aki hercegnek tartja magát, meg valami kapitánynak is nevezik, de igazából a háttér cselekmény lényegtelen, és nem is igazán érthető, hiszen a sok szex és kínzás mellett ez eltörpül. A nevek nem tetszenek: Puncilina, Capbea, L'obasso, mint valami amatőr pornószínészek. Több kéjgyilkosság is történik benne. Tele van szadizmussal, mazochizmussal, veréssel, ütéssel, pedofiliával, nekrofiliával, anál, orál, homo, hetero, komolyan ez már sok így egyszerre egy könyvben. Én szeretem az erotikus műveket, sőt még a durvább dolgokat is könnyedén elolvasom, de ez már túl sok volt. Túlontúl sok. A szókimondás közönséges, undorító. A leírások túlságosan részletezettek. A nemi szervek nevei hol viccesek, hol közönséges, hol azt se tudom mit jelent.
Irreális, hogy végig csak a dugás megy, pasi pasival, nő a nővel, aztán összevissza, és hogy mindenki buzi, leszbikus, biszex. Minden pasi a másik pasit dugja. Mony egész nap csak kefél, vagy őt kefélik.
A cím onnan ered, hogy Mony megígéri Puncilinának, hogy ha nem bírja hússzor akkor érje tizenegyezer vesszőcsapás. A végén meg is kapja a katonáktól és bele is hal. Egyáltalán nem tetszett. Túl erőszakos, túl szadista, túl sok....

16 megjegyzés:

  1. jaaj..a jane austinhoz írt megjegyzés ide szól:D Kemény lehet...az ókori rómaiak is ilyenek voltak..mindenki biszex volt

    VálaszTörlés
  2. hehe sejtettem hogy ide szól
    nagyon gáz volt :D

    VálaszTörlés
  3. Én is belefutottam a sztoriba, de nem bírtam végig olvasni. (végig???)
    Könyörgöm, mitől remek ez az izé? Mitől???
    Nagyon jól fogalmaztál, "gusztustalan, undorító" +állatias.

    VálaszTörlés
  4. én végigolvastam, nem volt gond, bírom én csak ez már nekem is sok ez volt vele a baj.
    szeretem a szexet, de nem hinném, hogy ez szex lett volna, inkább valami gusztustalanság :D

    VálaszTörlés
  5. :)na szerintem ez nem kerül fel az olvasni valós listámra:D

    VálaszTörlés
  6. jobb is hidd el :D ehhez erős tűrőképesség kell, az meg neked nincs :D

    VálaszTörlés
  7. Szerintem pedig elég jól sikerült. A lényeg, hogy nem szabad ezt olyan véresen komolyan venni. Sade márki az elődje a műfajnak ugyebár, ami ennél sokkal-sokkal durvább, és ami még rosszabb, hogy halálosan unalmas. Apollinaire viszont kifejezetten humoránál volt, és kellő iróniával írta meg a regényt, ami nagyjából olyan gesztus a részéről, hogy az orrukat az egekben hordó mélyen tisztelt nemesség képébe nyomta a seggét. Ez nem egy erotikus mű! Nem tudom, miért ez a félreolvasás Sade márki kapcsán is... Viszont Apollinaire-t igen is lehet élvezni, csak kicsit könnyedebben kell venni.

    VálaszTörlés
  8. én szeretem az ilyen jellegű műveket, olvastam már riport könyveket is a témában, de nem tudom ez valahogy nem nyerte meg a tetszésemet :(
    de hát különféle szemmel nézzük, nem tetszhet mindenkinek ugyanaz :)

    VálaszTörlés
  9. Ez igaz :) Mit értesz "ilyen jellegű művek" alatt? -már ha van kedved beszélgetésbe folyni :)

    VálaszTörlés
  10. szeretem ha nyíltan beszélnek gondolok itt akár a káromkodásra, akár a nemi szervek és az aktusok közönségesebb megnevezésére. Szeretek szexről olvasni, még ha nincs is benne romantika az sem zavar, lehet a kemény szex, lehet a hétköznapitól eltérő a szex, olvastam szado-mazot is, de ez a 11ezer vessző már nagyon durva volt a számomra, leginkább a gyilkosságok miatt és a pedofilia miatt.

    VálaszTörlés
  11. Igen-igen, kicsit romantikusabban nyilatkoztam róla én, mint kellett volna. De én élvezni is tudtam, miközben jókat nevettünk rajta. Mások vagyunk, én nem tudtam komolyan venni igazán és talán az így nyert könnyedsége miatt tetszik nekem. Meg kellett hozzá egy pasi, aki felolvassa és együtt csináljuk. Amikor korábban egyedül kezdtem bele és kifejezetten erotikát kerestem benne, én végig se tudtam olvasni!
    Mindenesetre akkor ajánlok egy könyvet neked a jövőben olvsandók listádra: Denis Robert: Boldogság.

    VálaszTörlés
  12. oh köszi :) rá is keresek egyből :)
    nekem sajna nincs ki felolvasson :(
    de amúgy én is élveztem néhány jelenetet ;)
    csupán voltak részek amik már túlságosan átmentek az én szexküszöbömön, és igazából én a pedofiliát, meg a kéjgyilkosságot már nem tartom szexnek, a szado-mazo még ok, mert az úgymond mindkét fél örömére megy.
    amúgy én is ajánlok neked valamit :)
    Flyte, Tabitha: Meztelen igazság :)

    VálaszTörlés
  13. hát mivel én még azokon a poénokon is tudok nevetni, amin mások inkább kiakadnak, tetszett a könyv. :D honnan lehet beszerezni? hasonló blogot vezettem a közel múltban, csak most alkotói válságban vagyok... Sade marki valóban unalmas, vagyis a Szodoma 120 napja az volt, de a Justine, avagy az erény meghurcoltatását ajánlom mindenkinek. az sokkal fantáziadúsabb, nem olyan napló jellegű, leíró. a Szodoma 120 napjában az se tetszett, hogy jól indult, de a vége felé már a szerzőnek nem volt ideje kidolgoznia rendesen, és tényleg csak a leegyszerűsített gusztustalanság, szadizmus maradt. és ő inkább meghökkentőbb dolgokat írt, de nem öltöztette humoros köntösbe mint Apollinaire. most a Nedves tájakon, vagy az Édeskevésen (Spiegelmann Laura) gondolkodom, de mivel az előbbiről negatív kritikát olvastam ezen az oldalon, lehet hogy a magyar szerzőnő könyve mellett döntök.

    VálaszTörlés