2009. szeptember 9.

Havas Henrik – Méhkirálynő (Kelemen Anna története) (10/4)

Nem vagyok egy bulvár olvasó, sőt eléggé kerülöm a bulvárt. Nem igazán érdekel ki, kivel, mikor, hányszor és mennyiért :) Annak ellenére elolvastam. Helyén van a kérdés, hogy akkor miért.

Arra már nem emlékszem, hogy került hozzám a könyv. Vagyis az e-book. Mert valahol neten találtam, már magam sem tudom, hogy hogyan. Egy napon, a kedves internet szolgáltatónk úgy döntött, hogy nem lesz internet. Majdnem egész nap nem volt. És mivel a munkám 95% az internethez kötött, ezért nagyjából semmit sem lehetett csinálni. Akkor került elő a könyv. A kollégámmal együtt olvastuk.

Szóval pár internet nélküli nap alatt sikerült elolvasni. Mondhatom érdekes olvasmány. Inkább szorakoztató.

Furcsa. Lényegében egy interview-t olvashatunk. Kérdések nélkül. Csak válaszok. Amúgy mindegy, mivel minden úgy összekuszálódik, hogy nagyon. Se füle, se farka az elbeszéléseknek. Ilyen gondolat menet, amit nehezen lehet követni. Viszont nyíltan beszél mindenről. Érzeseiről is. Ezek viszont engem nem győztek meg. nemtom miért, de valahogy nem tudtam hinni a szavainak, hogy apukájára így kötődik, anyukája fontos, közben meg leírja, hogyan viselkedik velük.

Egy-két emberkére elárul dolgokat, a nevek viszont meg vannak változtatva. De gondolom, aki benne van ebben a világban tudja kiről van szó. Hát én nem. És csúnya szavak is előfordulnak, nem spórol velük Kerekes Alma, ahogy meg van nevezve a könyvben.

Szóval még egyszer biztos nem olvasnám, és pénzt sem ér meg. Kikapcsolódásnak jó, mivel agy használata nem igazán szükséges :)


(Ha valakit érdekelné el tudom küldeni a pdf-et)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése